• Rajczi Adrienn: Kisvárosi ez + az

    0

    Négy nő egy kisvárosban. Rajczi Adrienn könyve útmutató, hogyan lehet átélni, túlélni, kihozni a legtöbbet abból, ami van. Csipkelődő humor, pergő dialógusok, életöröm…

    Talán ez az, ami a leginkább jellemzi ezt a könyvet, amely akár a Szex és New York közép-keleteurópai kisvárosi változata is lehetne, mégis több annál.

    Női (emberi) sorsok egy sztereotípiákkal és előítéletekkel terhelt kis közösségben.

    10.00
    Kosárba teszem
  • H. Zsebik Sarolta: Bola som novinárka

    0

    „Je to obsiahla kronika  bohatého života, je to úprimný monológ jednej ozajstnej ženy, ktorá nie je žiadna vzdialená celebrita.

    Je  človekom  ako my všetci, ktorý vyžaruje radosť a lásku, je človekom, ktorý dokázal obstáť aj v ťažkých životných situáciách.

    Je pre mňa cťou, že môžem odporúčať túto jej publikáciu, ktorú som prečítala s veľkým potešením…

    Zsuzsanna Lampl sociologička, publicistka

    11.90
    Kosárba teszem
  • Mária Modrovich: Flesbek

    0

    „Amikor egyedül vagyok, eltart egy ideig, amíg ráncba szedem magam, amíg visszanyerem az eredeti formám. És nem csak én érzem magam összegyűrt papírfecninek, más nőkön is észreveszem, közvetlenül az arcukon.
    A ráncok mintha a semmiből bukkannának elő – az embernek kezdetben az a benyomása, hogy ha kialussza magát, eltűnik a szemöldökök közti zárójel, ám az idő múlásával egyre mélyül, új tartalommal telik meg. Idővel új mélyedések csatlakoznak hozzá, a száj körül szélesebb zárójel (új (mélyebb (homályosabb tartalmak))).”

    7.90
    Kosárba teszem
  • Luxustól a csavargásig – e-book

    0

    Részlet

    „Cecilie még mindig nem igazolta vissza a szállásomat. Nem baj, kisváros, majd csak megtalálom. Gyatra francia tudásommal eddig is elboldogultam, ezután is az érzékeimre hagyatkozom. Igen ám, csak ott, az országúti táblánál az az érzés az olyan szokatlan volt. Eddig mindig a pillanatban tekertem, és csak annyit pillantottam a jövőbe, hogy megterveztem a másnapot. A múltat már régen eltemettem magamban. De most ez a kis giliszta belefúrta magát a fejembe és nem hagy nyugodni.

    A vasúti átkelő előtt van egy kastély, hatalmas udvarral. Bemegyek. Nincs itt senki, csak két autó, padok, az egyikre leülök, próbálok gondolkodni. Gyerünk! Mondja az egyik felem. Mit csináljak? Jaj! Mi lesz veled? Mondja a másik.

    És én közéjük csapok és tekerek tovább. Át a síneken, be a szabályos kör alakú óvárosba. Olyan a város központja, mint a fa évgyűrűje. Körbe-körbe lehet menni, akiket megszólítok, nem hogy nem értik, mit akarok mondani, de még arra a szintre se hajlandók lejönni, ahogyan annak idején az ősemberek kommunikálhattak.

    Tekergek körbe és körbe, tolom a bringát, kérdezősködök, hogy ismernek-e Cecilie-t aki kiadja a „chambre”-t a házában…. Csak fejcsóválást kapok és mindenki iszkol be a lakásába. Olyan ez a város, mintha körbezárna, és nem engedne be. Pedig Bramtól sokat vártam. Mert olyan eredeti, kultikus és rejtélyes. Sem az interneten, sem nyomtatott formában nem találtam róla semmit. És úgy néz ki, nem is fogok megtudni semmit.

    Van a megfontolt utazó és az ösztönös utazó. Én most az utóbbit személyesítem meg, és tekerek tovább, kifele ebből a körgyűrűből. Eljutok egy külvárosi részhez, jó egy kilométerre a városközponttól. Kezemben okostelefonom GPS pontocskája jól meghatározza helyzetemet, csak hát mit érek vele. Lassan hét óra este, és még nincs szállásom. Az érzés viszont nem múlik. Bátorsággal nyomom el magamban, majd hagyom elterebélyesedni. Így játszadozok a lehetőségekkel, és beköszönök egy magas kerítésen át egy traktoron ülő férfinak. Kézzel-lábbal mutogatom, hogy mit szeretnék, egy percre a remény felcsillan, amikor elgondolkodik, majd kijelenti, hogy nem tud segíteni. Ezt egy nagyon határozott gesztusból értelmezem. A vállát felvonja, száját lebiggyeszti és jobb lábára helyezve az egyensúlyt fordul is el.

    Csak nem jön a sírás, tehát van remény. A siránkozó „jaj, hol fogok aludni” kicsi énem megszeppenve kussol, és előtör a túlélés ösztöne. Gyerünk tovább! Mint a Forma–1-es pilóták, úgy pördülök meg Gazsival a járdán, és szólítok meg egy velem egykorú szőke nőt egy kis utcában. Ő sem beszéli a nyelvemet, de erősen gondolkodik és a szemkontaktus bizalomgerjesztő. Felemeli mutatóujját, határozottan felfele bök, és annyit mond, „moment!”. Int a kezével, hogy kövessem, én pedig reménytelin tolom utána Gazsit, cipelem hátamon libafoszölden rikító mini csigaházamat, és bízom.

    Az udvar nyitott, benn egy Ford áll, majd az autó mögül megjelenik egy férfi, és elkezd a nővel beszélgetni okcitánul. Én csak állok, mosolygok és kicsippentem az ismerős szavakat. Elég kevés, de ahhoz elég, hogy megértsem, a férfi a nő férje, és a férj legjobb barátja Cecilie férje.

    Mekkora vajon a valószínűsége, hogy egy ismeretlen városban, a kitartásnak köszönhetően belebotlunk az egyetlen élő emberi lénybe, aki ismeri azt a személyt, akit keresünk? Bram 3441 fős lakosú város. Tehát ha jól számolom, akkor 1:3441-hez.

    Fordos felvezetéssel érkezem a körzővel rajzolt városka első gyűrűjéhez, és ott is egy kis beékelt házikóhoz. Sehol senki. Autó a ház előtt, elvileg itt vannak. Férj elköszön, búcsúzásul még egyszer hívja Cecilie férjét, de nem veszik föl. Én meg ott kuporgok a ház előtt a küszöbön, párszor kopogok, és már elbizonytalanodva, mint egy kéregető, szólítom le az arra fele jövő-menő szomszédokat, hogy hallottak-e valamit Cecilie-ről. Senki semmit. Nagyon gyorsan el kell döntenem, hogy maradok és kivárom-e, amíg hazaérnek, de mi van akkor, ha vendégeik vannak, és én már nem férnék el? A térerőm elment, így azonnal eldöntöm, hogy indulok Carcassonne felé. Este hét óra van, kilenckor sötétedik, addig oda kell érnem. Vár rám huszonhárom kilométer, egy ismeretlen út, és egy vissza nem igazolt szállás.”

    2.90
    Opciók választása
  • Attraversiamo – keljünk át! e-book

    0

    Olvass bele Rajczi Adrienn e-könyvébe:

    „A vacsora pazar volt. A társaság pedig igazi kuriózum a maga nemében. A főasztalon Domenico Modugno a Volare sláger írója, mint házigazda, mellette jobbról Leonardo da Vinci, Botticelli, Michelangelo, Dante, Goldoni, Umberto Eco, szemben Vivaldi, Pavarotti, Oriana Fallaci, Giulietta Massina, Lella Lombardi és Anna Magnani. A tálalt ételek megtelítették a hosszúkás, 13 fős asztalt, és úgy voltak összeválogatva, hogy színük kitűnjön a többi közül. A harsány zöld saláta alá rejtett márvány vörös kolbász, a mélyzöld ruccolába szórt hófehér mozzarella, a tűzpiros, sárga és zöld paradicsomra csavart sonka, a tört fehér retekben olvadó ekrü színű vaj, a vékony karikákra vágott haragos zöld uborka halvány bézs fokhagymával, a melírozott hagyma a rengeteg fűszerrel, tengeri herkentyűvel, szalámikkal, tésztával és mártásokkal. Az ételek sorsa, mint egy életre kelt festmény, a látványba volt pecsételve. A vendégek egymás zsenialitásából táplálkoztak, valami hatalmas telepatikus erő kötötte össze őket, szinte érezni lehetett a fennkölt ihletet. A Vénusz születését, a repülést, a poklot, a négy évszakot, a kaviárt és lencsét, a meg nem született gyermeket, az országutat és Tennessee Williamst, aki darabot ír Anna Magnaninak.

    Könyörgök ki a fejemből! Kolbász akarok lenni! Egyenek meg! Nyeljenek le, szagoljanak meg, ízleljenek, vagy csak nyaljanak belém. Salátaként leeshetnék valamelyikük ölébe, vagy paradicsomként legurulhatnék a lábuk alá. Leszek a mozzarella, aki beleragad Leonardo vászonkabátjába, szétmaszatolódok, majd később beleszáradok a szövetbe. Vagy egy picike fokhagyma Dante Poklában, vagy mártás Pavarotti szalvéta nagyságú fehér zsebkendőjén, tüske a rózsán, két úr szolgája….”

    2.90
    Opciók választása
  • Mit fogunk mi itt csinálni? – e-book

    0

    Olvass bele Rajczi Adrienn könyvébe:

    „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy álom, hogy hátizsákkal bejárom a földet és az álom valósággá válik. Kell hozzá jó cipő, elegendő akarat, bátorság, egy jó barát, és cselekedet. Búcsút intve az ismert biztonságnak, elindulunk a sziklás földúton a Gyilkos tótól vezető Hidegség völgyében, a Neamț megyében fekvő Háromkút gyimesi csángó településre. Bármennyire szépítem, ez egy ösvény, autó ritkán jár erre fele, a nap az égbolt tetején, a hőség a helyi átlaghoz képest kibírhatatlan, víz van, jókedv van, lelkesedés és izgalom a helyén. Az út tizenöt és fél kilométer hosszú, ha jól tartjuk magunkat, három óra alatt bejárható, a cél, hogy sötétedésig beérjünk a faluba. Még egy gyors fészbúkozás a maradék magyar négy gével, az ötven literes hátizsákok felerősítése vállunkra, és a „kisvörös” és én elindulunk, kalandra fel.”

    2.90
    Opciók választása
  • Rajczi Adrienn: Luxustól a csavargásig

    0

    Rajczi Adrienn Luxustól a csavargásig című kis zsebkönyve vidám és izgalmas útitárs. Két másik testvérével együtt, amelyek Erdélybe és Olaszországba kalauzolnak bennünket, szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe.

    Biciklivel a Canal du Midi mentén – ez az alcíme Rajczi Adrienn úti(zseb)könyvének:

    „Középkorú nőként egyedül a világban, mi határozza meg kultúránkat, a másságokat, miért térek mindig haza. Hogyan fogadnak el az adott kultúrában és én hogyan fogadom el az adott kultúrát az aktuális országban? Mindet kalandos keretbe foglalva, mégis informatív elemekkel.  Huszonhét országban kalandozva jegyzeteltem, megfigyeltem, érzékeltem és adoptáltam. Ezek a jegyzetek adják alapját zsebkönyveimnek, melynek első három részét szeretettel ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe.

    A Franciaországban átélt kalandozásaimat osztom meg az Olvasóval ebben a részben.

    Touloustól Montpellierig 300 kilométeren a Canal du Midi mentén tekertem egyedül nyolc napon keresztül. Társam volt Gazsi, a biciklim és hátamon a csigaházam. Laktam idegenlégiósoknál, találkoztam az ördöggel, eltévedtem, voltam királylány, kétségbeesett vándor és bátor amazon.

    Tarts velem!

    Olvass bele az olaszországi útikönyvbe is: https://www.womanpress.sk/termek/rajczi-adrienn-attraversiamo-keljunk-at/

    És ne hagyd ki az erdélyi kalandokat sem: https://www.womanpress.sk/termek/rajczi-adrienn-mit-fogunk-itt-csinalni/

     

    8.00
    Kosárba teszem