Leírás
Mr. Irsai Olivér
Sose tudhatjuk, hogy egy nyár esti kinnücsörgésből mi lehet. Csak egy csajos traccsparti, vagy a csábítás éjszakája, ahol mindenkiért eljön a fehér herceg. Bocsánat, a herceg fehér lovon. Ez a ló dolog különben is zavaró. A belvárosba behajtani tilos. Lóval is. Még a legkelendőbb, legsármosabb, leggazdagabb, legjobb szagú herceg is a két lábán foglalná el helyét a téren. Leül, mit leül, leveti magát, lazán, hanyag eleganciával, lábát széttárja, és féloldalasan átkarolja saját magát maga mellett. Ilyen az igazi extravagancia. Hercegünk negyvenhét éves, vállalkozó, és még nem volt nős, gyerekről sem tud. Ő a Szex és New York-nemzedék Mr. Bigje, de mi nevezzük csak Irsai Olivérnek.
A Google (a mi barátunk) szerint az Irsai Olivér: „Tőkéje erős növekedésű, sima vesszője jól gyökeresedik. Fürtjei közepes nagyságúak, kúp alakúak, vállasak és lazák, bogyói kicsik, vékony, de szívós héjúak, nehezen rothadnak. Színe szép, aranysárga, pettyezett. Korán érik, augusztus közepétől szüretelik. Íze kitűnő, muskotályos zamatú, de a kicsi bogyók miatt a piacon nem tetszetős. Bora zöldes-sárgás színű, erősen muskotályos ízű, lágy savakkal; hibája, hogy gyorsan vénül.” Az ezredforduló Amerikájában volt egy szokás, hogy a férfiak ötvenéves korukig güriztek, aztán pár éven belül megnősültek gondos, egy-két évtizedes, gyors lemenetelű, intenzív élet után.
Elvették a vidék legjobb partiját, aki addig a sóvár szemektől eldugva várta a lovagot, akár negyvenéves koráig. Így a lassan nagypapakorba lépő férfiaktól már nem volt várható a kapuzárási pánik, inkább a megállapodás és a társasági élet, amit a feleség méltányolt, hisz gyerekszülésre már nem igen gondolhatott. Ez volt az amerikai elit nyugati parti élete, a konzervatív réteg látszatvilága.
És itt mégis mi mozgat egy negyvenhét éves férfit, aki anyagilag a helyi viszonyokhoz képest már megállapodott, van mit aprítania a tejbe, aztán mégis minden vasárnap az anyjánál ebédel, a hét- 17 köznapjait pedig mindenféle kokós macákkal tölti, akik a saját lakásuk helyett állandóan nála lebzselnek? Amikor a lányok bort rendelnek, és elhangzik az ajánlatban az Irsai Olivér, nyelik vissza könnyeiket, mert tulajdonképpen a férfi nevének eszmei szerzője a fiatal, huszonhárom éves Éva, aki amikor először ült le a térre, miután megérkezett autóstoppal a városba, és valami alkoholt kért, és a pincér végigmérte, és ajánlotta Irsai Olivért, Éva tényleg visszakérdezett, hogy hol ül, és neki mit kell kezdenie vele.
Később a lányok eldöntötték, hogy azokat a férfiakat, akikkel nem tudnak mit kezdeni, Irsai Olivérnek fogják hívni. Így ragadt a sarmőr Mr. Bigre ez a név.
Viki
Viki sose a bőbeszédűségéről volt híres, szeretett hallgatni, más emberek történeteit figyelni, aztán pár hónapja betelt a pohár a pasija történetével, miszerint tíz év után sem hagyja el miatta a feleségét, a családját, inkább kettős életet él. Viki eleinte hagyta, várta, aztán már túl nagy lett a korkülönbség.
Miért mindig olyanok akarják megmondani neki, mit csináljon, akik az adott témában visszamaradást mutatnak?
Miért mindig a kövérek akarják rábeszélni, hogy pihenjen, ne tornázzon annyit, a szegények, hogy ne dolgozzon, a buták, hogy ne tanuljon, és miért mindig az egyedülállók blabláznak a párkapcsolatokról?
A négy, jelentős egzisztenciával rendelkező nő a főtéren, a törzshelyükön ismételten megváltotta a világot, sokat nevettek, ittak és ettek, majd folytatták útjukat a helyi bárba, ahol a jókedv, az öröm, a tánc és a nevetés volt a fizetőeszköz. Ha ezeknek a feltételeknek nem tettél eleget, nem kaptál piát. A négy lány kapott.
És ebből a négyből egy most megy haza, belekapaszkodva két rendőrbe, akik szívük szerint, ha nem lenne még szabályellenesebb, kocsival vinnék haza, hogy minél hamarabb szabaduljanak tőle. Viki tíz év becsapottságát itta meg egy ültő helyében.
Tulajdonképpen a férfinak kéne állni a kétszer nyolcszázezer forintos számlát, mert két éve megígérte a mellimplantátumokat, de érdekes módon szakítás után mindig elfelejtik az ígéreteiket, és nem kötelezi őket semmi. Viki megfulladt a várakozástól, az időtlenségtől, a műanyag dobozoktól, amikbe a feleség minden vasárnap becsomagolta a férjnek a heti elemózsiát, majd pénteken leszámolva visszakapta.
A becsomagolt ételt pedig ők ették meg ketten. Viki ritkán főzött. Ha már végképp ehetetlen volt az asszony főztje, akkor, és csakis akkor bekapcsolta Maria Callast, és alkotott. Mert tudta, hogy az kizárt, hogy étteremben együtt mutatkozzanak. Viki kényelmes, nem lusta, csak oroszlán. Szeret elterülni, élvezni az életet, kivéve most, amikor harc van.
Vitaminpótlás és táplálékkiegészítő volt tíz évig az alig ötvenéves, sármőr pasija mellett, 15 mostanra lepukkant, önbizalomhiányos, középkorú nő lett, a pasija meg hatvan.
Míg a férfiak ötven fölött legendákká akarnak válni – ezért lesznek borlovagok, kezdenek el teniszezni, vagy máshogy önmegvalósítanak –, addig a középkorú nők levágják a hajukat, világ körüli útra mennek, vagy megtalálják a szerelmet egy jó pár évvel fiatalabb férfi karjaiban.
„Menj férjhez!”
Itt a szünetben is történik valami. A történés a „mit tudsz kihozni magadból” ruha alá betűrt úszógumi, egy kivillanó mellbimbó, egy rosszul felvitt smink vagy egy agyonlakkozott hajkorona. A természetes szépség dívik, de hogy maradjon egy ötvenes nő természetesen szép egy agyonphotoshoppolt társadalomban, miközben egy egész vállalkozás felépítése és pár gyerek felnevelése harminc évét felemésztette?
Hogyan maradjon úrinő az adók és számlák tengeréből kilépve arra a pár órára, amíg szórakozni akar, és a szünetben pedig csak egy pohár pezsgőt meginni? Mert pár óra múlva várja a háztartás, a férj pénzügyi papírjai és a gyerek házassági előkészületei. Ki kéne kapcsolódni, hátra kéne dőlni, el kellene felejteni minden hétköznapi dolgot, és csak erre a pillanatra összpontosítani.
Ez nem az a tér, ahol nyáron fel lehet hörpinteni pár pohár itókát, ülve, ellazulva, és majd hazavisznek. Itt hasat behúzni, mellet pedig kinyomni, mint a tornaórákon. És a magassarkút bírni kell. Akinek bérlete van, az áll a hierarchia legmagasabb pontján. A színház előtt vagy után kötelező program a vacsora. De inkább utána.
Ötven körül már elég nehéz az emésztőszerveknek parancsolni, és egy-két drámai jelenetben a bélgörcsöktől kímélendő inkább vállaljuk a gyomorkorgást.
Ebbe a miliőbe nagyon nehéz beférkőzni. Ki kinek lehet barátnéja? Itt komoly érdekek vannak nők között is. Olyan titkok, szőnyeg alá söpört történetek, amiket hétpecsétes lakat alatt őriznek, és nem fér bele, hogy mindenféle jöttment barátnő egy meggyengült pillanatban, női ösztönöktől vezérelve, segélykérőn elcsacsogja. Itt felszínes, nagyra törő kapcsolatok vannak, de a belső kör kiváltságos. Ebbe a miliőbe még Dia sem tudja befúrni magát.
Ő nem valakinek a valakije, ő csak egy önerőből felkapaszkodott kis ribi, aki fiatalon felcsináltatta magát. És egyedül áll a két lábán, ráadásul stabilan, a nyolc centiméteres magas sarkú cipőjében, aminek piros a talpa, és ami hallgatólagosan ugyan, de kurvás. És úgy rakja egymás elé a lábait azokon a tűéles magasítókon, mintha spiccen állva született volna. És minden egyes alkalommal férfi nélkül érkezik a különböző rendezvényekre, épp ezért azt hiszik róla, hogy a nagy csalódás miatt leszbikus lett, vagy vadászaton van.
Az önbizalom eme hiánya a harminc éve feleségként fémjelzett asszonyságoknál csak annak 24 a visszatükröződése, ahogy boldogtalanul élik férjük nem sajátjuknak hitt világát.
Mert minden csak illúzió, és miért ne lehetne kecses egy püffedt láb egy Louboutin-cipőben, ha egyszer az a nőiesség huszonegyedik századi mércéje?
„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.” És ha szar a darab, lehet reklamálni a rendezőnél. Viszont kis szerep nincs, csak rossz színész. Egy ilyen nőnek egy nagyvárosban a helye! – mondhatnánk, de akkor ki játszaná a főszerepet vidéken?
Akkor le kellene hozni valakit mint vendég! Azt viszont ne felejtsük el, ez egy zárt kisváros, befogadási rátája alacsony, a résztvevőknek több átvilágításon és beavatáson kell átmenniük, és még akkor is gólyák maradnak, amíg tisztes feleségként nem bizonyítanak.
Tehát az első számú szabály a vidéki közösségben való megállapodáshoz: menj férjhez!
