Elérhetőség: Raktáron

Mészáros András: Nem alszom…

12.00

A szerző így foglalja össze a mondanivalóját:

Ezt az írást az önreflexió szüksége hívta életre. Az, hogy tizennégy – többnyire filozófiatörténeti – könyv után rákérdezzek magára a szerzőre, vagyis saját magamra. Arra a személyre, aki nemcsak egy sajátságos tudományterület kutatója, hanem – és talán főként – magánember is. Arra, aki számot vet saját személyes múltjával, jelenével és közösségében betöltött szerepeivel is, de aki családtagjait, szeretteit is láttatni akarja. Arra, aki mindezt úgy akarja elmesélni, hogy közben feloldódjon a történések egymásra következésének szorító ereje. Vagyis arra, aki közben tudja, hogy az elbeszélés fogja alakítani a történeteket. Ezért senki se várjon hagyományos, kronologikus előadást.

Amit most az olvasó kézbe vesz, az formáját tekintve lexikon, tartalmát tekintve életepizódok felsorakoztatása. Mégpedig nem időbeli, hanem ábécé sorrendben. Az olvasóra bízva, hogyan alakít ki ebből a rendből egy hagyományos történetet. Már ha klasszikus történetre vágyik. De biztosan sokan lesznek, akik a részletekre kíváncsiak. Hiszen az ördög is azokban bújik meg.

Leírás

Mészáros András filozófiatörténész „személyes enciklopédiája”

Olvass bele az előszóba:

„a társadalmi szerep mögött, amivel azonosítani szokták az egyént, mindig meghúzódik egy autonóm személyiség, aki ugyan így vagy úgy azonosul a szerepével, de még szívesebben marad önmaga. Tehát nem történelmi tablót nyújtok, hanem önmagam révén a történelemnek azt a szegmensét, amelyben mozogtam. A saját magam külön bejáratú történelmét.”

És a szerző három kedvenc idézete:

„Az ember legyen egyenrangú a végzetével, azaz, legyen egykedvű, mint az.” (Flaubert)

„Hogy miként akadtak egymásra? Véletlenül, mint mások. Mi volt a nevük? Hát fontos ez? Honnan jöttek? Csak innen a közelből. Hova tartottak? Hát tudjuk azt, hogy hova megyünk? Hogy mit mondtak? Az úr nemigen mondott semmit; Jakab meg azt hajtogatta, hogy a kapitánya csak egyre azt mondta, minden, ami idelenn megesik velünk, jó és rossz, meg vagyon írva odafent.” (Diderot)

„Mit kezdjek azonban azzal, hogy amíg képes vagyok az ítélkezésre, bármennyire is idős vagyok, semmiben, de egyáltalán semmiben sem lelem fel a nyugalmat?” (Philip Roth)