Szülési terv. Furán hangozhat. Hogy lehet egy olyan életeseményre tervet írni, amit legjobb, ha a természetre bízunk. Hát épp ez az! A természetes része a lényeg. Sokak szerint csak egy újabb mánia, divat a kismamák körében. Mintha ezzel is üzenni akarnánk a mai kornak: mindent (is) időre és eltervezve. De hiszen ezt nem lehet teljesen megtervezni. De! Erre majd később kitérek. Sokak szerint igenis jó dolog, hiszen a kismama képben van, mik a lehetőségei, neki és a babának egyaránt, milyen pozitív hozományait élheti meg a természetes szülésnek.
Bevezetőként szeretnék egy kis ismertetővel szolgálni, hogy közelebb hozzam, mit is jelent a szülési terv. Következzék tehát a De! rész. A szülési terv egy a kismama által lapra vetett összegzés, amely listába foglalva tartalmazza azokat a pontokat, kéréseket, érzéseket, kívánságokat, prioritásokat, melyeket a lehetőségekhez képest szeretne, ha a szülőszoba személyzete megvalósítana a szülés egyes fázisaiban, illetve az újszülött ápolásával kapcsolatban. Leírja elképzeléseit: hogyan szeretné világra hozni gyermekét. Erre a legideálisabb idő a terhesség 34-36. hete, amikorra kirajzolódni vélnek az elképzelések, és biztosra tudja, hogyan szeretné világra hozni gyermekét.
Mivel a szülészet szakembereinek munkája sok energiát és odafigyelést igényel, a szülési terv mindenképpen legyen rövid, lényegre törő, jól felépített. Ez azért is hasznos, mert a szülésznőknek és orvosoknak nincs idejük hosszas, túlrészletezett, nagyon kifejtett szülési terveket olvasni. A sok körítés miatt elcsúszhat a figyelmük olyan részek felett, ami a kismamának különlegesen fontos.
A szülést illető kívánságok, preferenciák, prioritások kismamánként változóak, ezért nem tanácsos másolni a szülési tervet. Nézzünk utána a világhálón annak formai, tartalmi, szerkezeti formátumának, de a kismama a sajátját írja meg. Hogy Ő mit szeretne, mit nem szeretne, mire vágyik stb.
A mai kor kismamái már sokkal tudatosabbak, mint mondjuk az egy generációval előttük lévők. Nemcsak a terhesség természetes lefolyása iránt érdeklődnek és teszik meg érte a tőlük telhetőt, hanem egyre többet érdeklődnek a szülés menetéről és annak természetközeliségéről, a természetes módszerekről, ill. a jogaikról. Véleményem szerint ez nagyon is jó, hiszen az a kismama teste. Ő és babája vannak a főszerepben. Viszont egy szülési terv megírásakor – és ezt mindig hangsúlyozom – tudatosítania kell a kismamának, hogy nem lehet mindent előre megtervezni, ill. mindent úgy teljesíteni, ahogy azt ő leírta. A szülési terv irányt ad az orvosnak, szülésznőnek és a kismamának. Lehetnek olyan előre nem látható komplikációk, melyek a terv csupán egy részét engedik megvalósítani. Hiszen elsődleges az anya és a baba egészsége. Egy szüléshez, születéshez türelem, alázat és támogatás kell. Sőt! A szülést mint olyat tisztelni kell! A természetet tisztelni kell. Mert ha feleslegesen megbolygatjuk azt, ami magától (igaz később és más tempóban) is menne, az megbosszulja magát. Alapvető dolog a folyamatos kommunikáció a személyzet és a kismama között a szülési tervet illetően, hogy informálják őt, mit miért nem lehet megvalósítani, vagy milyen más alternatívát tudnak kínálni. A szakemberek laikus másik féllel állnak szemben, ezért kerülniük kell a szakzsargont, amit a kismama nem biztos, hogy megért, ezért nem is tudja, mibe egyezzen bele vagy ne egyezzen bele.
A terv összeállításából a partner vagy más közeli személy is kiveheti a részét. Így képbe kerül ő is, miről szól egy szülés. Milyen is az az út, amikor a magzatból újszülött és a kismamából anya lesz. Uff, ez egy kicsit prózaira sikeredett. De szerettem volna kicsit közelebb hozni a szülés mélyebb értelmét: mikor a nő már nem lesz ugyanaz a nő, mint előtte. Kicsit mintha megszűnne létezni énjének egy része, és találkozik önmaga valójának egy olyan részével, amiről nem is tudott. Na de vissza a lényeghez. Így a partner továbbítani tudja a kismama kéréseit, míg ő maga jobban tud koncentrálni a szülés egyes etapjainak mélyebb megélésére.
Amennyire érdeklődést mutatnak a kismamák a szülési terv iránt, olyannyira változóak a szülészeti osztályok szakszemélyzetének reakciói, hozzáállása, elfogadása. Sok helyen kifejezetten nem tartják jó ötletnek, nem szeretik, mivel ki kell lépniük a megszokott rendszerük mögül és valami újat, szokatlant tenniük. Egyrészt megértem őket, az a biztonságosabb, meg az ott dolgozó szakemberek túlterheltek, munkájuk nincsen érdemben értékelve. De ennek következményeit ne a szülő nők tapasztalják! Van, ahol nehezen, de igyekeznek megvalósítani a kismama kéréseit. És van, ahol – ami a szívemnek kedves – szinte felesleges a szülési terv benyújtása, mivel alapból figyelnek a kismama és a baba igényeire.
Újra megszólítottam azon édesanyák csoportját, akiknek történeteit az előző cikkemben olvashatták. Érkezett pár tapasztalat, vélemény, melyek megosztására engedélyt kaptam.
„Én jártam a kórházas felkészítőre is, ott egy csaj rákérdezett. Konkrétan kinevették… írhat, de az orvosok nem szeretik. Ez volt a válasz. Úgyis a baba és a helyzet dönti el, mi hogy lesz. Ezek után eszembe sem jutott firtatni meg foglalkozni vele” – írja Alica.
„Én írtam, de nem adtam oda. Mindig más doki jött megvizsgálni. Senki sem szólt semmit. Totál nem tudtam, hogy mikor vagy kinek kellene odaadnom” – osztotta meg velem Juci.
„Én írtam szülési tervet, a kórházban nem tudtam kinek és mikor adjam, senki se kérdezett rá. Végül a szülésznőnek adtam oda. Az arckifejezéséből úgy tűnt, mintha mindaz, amit kérnék, náluk tök normális, magától értetődő lenne. Nem voltak kérdései.”
A kismama szülését beindították, több módszerrel sem sikerült, végül akut császármetszés lett a vége. Így folytatja.
„Már csak szülni akartam, túl akartam lenni az egészen, a tervemet nem firtattam. Viszont betartották, hogy a babámat ne cumisüvegből táplálják hozzá, bár ez nem mindenkinek tetszett ugye, és amint lehetett, a kisbabám hozzám került. Így utólag se hiszem, hogy ha nem lett volna semmi komplikáció, végig tudom vinni a tervem, mert nem éreztem ezen a területen támogatást vagy érdeklődést. És bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetben nem igazán tud az ember kiállni magáért. Örültem, hogy pszichikailag úgy ahogy rendben voltam” – meséli Sisa.
„Fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen. Miután a második szülés után voltam, akkor olvastam erről valahol, és konkrétan te vázoltad, hogy mi is ez, és így készülsz fel rá. Én azt hittem, ilyenekkel magánklinikákon foglalkoznak. Valahogy sem a nőgyógyászom, sem a nővérkéje nem beszélt ilyenről, tulajdonképpen nem is tudom, kinek a feladata lenne… Úgyhogy nekem nem volt ilyenem” – magyarázza Erika.
„Én írtam, de komplikációk miatt nem is volt értelme. De addigra elfogadtam, hogy ilyen esetekben nekem is rugalmasan kell hozzáállnom” – összegzi röviden Bogi.
„Én nem írtam, igazából nem is tudtam, hogy ilyet nálunk lehet. Sajnos a covid miatt szülésfelkészítőre és előadásra sem tudtam járni, ahol téma lett volna ez. Szülés után nem sokkal találkoztam ezzel a tervvel először, hogy lehet ilyet írni és eszerint szülni” – taglalja Marcsi.
„Nekem nem volt szülési tervem. Nem szerettem volna… ha készítettem volna, csak abban az esetben, ha nem a dunaszerdahelyi kórházban szülök. De visszagondolva szerintem felesleges lett volna, minden adja magát abban a helyzetben. Semmi nem úgy történt, ahogy elképzeltem vagy „tanították”. Én már attól is tartottam, hogy a fogadott orvosomra hogyan fognak reagálni a kórházban. Végül szerencsére pont ő volt szolgálatban” – válaszolja Csilla.
A sort egy két műtéti úton zajló szülést megélt édesanya zárja, aki szülésfelkészítőn hallott és kapott információkat a szülési tervről. Készített szülési tervet, ahogy mondja „nagyon sok mindent beleírtam, ami a háborítatlan szüléshez és születéshez kell.” Viszont a dolgok más fordulatot vettek, és a kisfia sürgősségi császármetszéssel született.
„És őszintén szólva akkor abban a helyzetben, ahol és ahogy voltam, nem is gondoltam arra, hogy jaj, nálam van a szülési tervem, adjam oda az orvosnak, szülésznőnek vagy akárkinek” – emlékezik vissza Kati. Kislányát tervezett császármetszéssel szülte, így feleslegessé vált tervet írni. „Viszont, ha őszinte akarok lenni, nem tudom hogyan viszonyultak volna a komáromi kórházban hozzá, ha benyújtom az igényeimet. Nem vagyok benne biztos, hogy megértően mindent betartottak volna” – zárja történetét a fiatal édesanya.
Tudom, dilemma. Írni vagy nem írni szülési tervet. A terv kifejezés megtévesztő lehet. Hiszen ki az az elvetemült kismama, aki előre megtervezi a szülését, gondolhatják a kétkedők. De! És visszatértem a cikk elején elhangzó De! részhez. De a kismama sok dolgot tudhat előre.
Tudhatja, hogy milyen intézményben szeretné világra hozni babáját. Állami kórház, magánkórház, születés ház.
Tudhatja, hogy szeretne-e kísérő személyt maga mellett a szülés során, és ha igen, a szülés mely fázisa alatt.
Tudhatja, milyen alternatív és gyógyszeres fájdalomcsillapítók állnak rendelkezésre, és választhat belőlük.
Tudhatja, hogy meggondolhatja magát és eltérhet szülési tervében leírt kérésektől.
Tudhatja, hogy neki mi a fontos.
Tudhatja, milyen bánásmódot szeretne a szülését kísérő szakemberek részéről.
Tudhatja, hogy egy esetleges császármetszés esetében, melyek azok a nem szokványos kérések, amit a személyzet betarthatna. Pl. apához kerüljön először a kisbaba, vagy tervezett császármetszéskor is legyen – ha csak részleges, de legyen – bonding.
Tudhatja, hogy a szülés után nem kívánja babája cumisüvegből történő táplálását.
Tudhatja, hogy nem kívánja dudlival nyugtatni kisbabáját.
A kismamák nem azért érdeklődnek a szülési terv iránt, ill. állítanak is össze, hogy azzal fejfájást, külön macerát okozzanak a szülészeti osztály szakembereinek. Egyszerűen – miután a kismamák olvasottak és szakforrásokból tájékozottak – beleszólást kérnek a velük történő eseményekbe. Hiszen ma már tudjuk, nem mindegy hogyan szülünk és hogyan születünk. A felelősség, tudatosság itt folytatódik (kezdődik azzal, hogy a nő kiegyensúlyozott életvitelt folytat kismamasága alatt) azzal, hogy nem bábú ebben az egész történésben, hanem választási lehetőséget kér. És a legjobb, ha meg is kapja.
