Vannak dolgok, melyek létezése nem egyezik a világnézetünkkel. Vannak dolgok, melyek létezését ártalmasnak és kártékonynak tekintjük. Vannak dolgok, melyek létezése közel kontrollálhatatlan haragot ébreszt bennünk. És vannak olyan dolgok is, melyekkel szemben olyan dühöt érzünk, amit szavakkal aligha lehetne leírni, hiszen szavakkal csak az ember kommunikál, ezek pedig, mintha nem is emberi világunk részét képeznék. A valóságtól azonban nem lehet elmenekülni. A valóságban van fizikai erőszak, a valóságban léteznek az élettársuk által rendszeresen bántalmazott nők és a valóságban a nemi erőszaknak gyerekek is áldozatául esnek.
„A nemi erőszak elszenvedőinek korlátozott hozzáférése az igazságszolgáltatáshoz”, valószínűleg egyáltalán nem véletlen, hogy pont így kezdődött a Szájensz Szeánsz által még november 30-án megszervezett beszélgetés leírása, melynek témája a nemi erőszak orvosi és igazságügyi szemlélete volt, hiszen annak résztvevői pillanatról pillanatra pontosabb betekintést kaphattak abba, milyen utólagos traumáknak lehetnek kitéve azok, akiknek már úgy is elképzelhetetlen borzalmakat kellett átélniük. Mint ahogy az esemény címe is rámutat, témába került mind az orvosi szempont, azaz többek között olyan kérdések, mint hogy mik a letagadhatatlan kórtani mutatói a fizikai és nemi erőszaknak, az orvos kötelességei a gyermeket ért bántalmazás bármilyen jelének felfedezésekor, vagy épp az, hogy honnan válik legnagyobb igyekezete ellenére is tehetetlenné az egészségügyi szakember ezen a téren. Emellett a beszélgetés során bemutatásra került mindennek a jogi vetülete is, egy kifejezetten lesújtó képet rajzolva ezzel napjaink Magyarországáról, ahol a családon belüli erőszakkal és a nemi erőszakkal összefüggő ügyeknek nemcsak hogy mindössze egy kis töredékében születik valós ítélet, de néha még ezeknek a ritka eseteknek is olyan következményei vannak, melyek az ilyen súlyos történések nyilvános elbagatellizálásához vezetnek.
A téma orvosi megközelítését Dr. Szőczei Beáta nőgyógyász biztosította, aki saját bevallása szerint elsőként épp, hogy az orvosi szakma más szakterületén szeretett volna elhelyezkedni, a lehető legtávolabb a nőgyógyászattól elsősorban az ott kendőzetlenül felszínre kerülő erőszak miatt, végül azonban pont az ilyen esetek vizsgálata, az ilyen bántalmakat elszenvedett nőknek való segítség volt az, ami a pályára vonzotta és itt is tartotta. A jogi szempontokat Dr. Spronz Júlia ügyvéd ismertette, akinek egész karrierje homlokterében a nőket és gyerekeket érő fizikai és szexuális bántalmazás állt. Júlia karrierjét is egy csepeli anyaotthon bennlakóinak jogi tanácsadásával kezdte, ezt követően tagja volt az A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen, azaz a NANA Egyesületnek, majd 2003-ban részt vett a Patent jogvédő egyesület megalapításában, melynek elsődleges célja a nők jogainak igazságügyi képviselete. A következő sorokban, bár a teljesség igénye nélkül, mégis részletességre törekedve szeretném ismertetni a beszélgetésen elhangzottakat.
Félnek segítséget kérni
Elsősorban fontos kiemelni, hogy különbséget kell tenni az elég szűk „erőszakos cselekedet”, valamint a már jóval bővebb „abúzus” kategóriái közt. Bár alapvetően mindkét esetben sérelmek – többnyire szándékos – okozásáról beszélünk, ezen kívül nem lehet őket megfeleltetni egymásnak. Míg az első szűk kategóriába azok az orvostani esetek tartoznak, ahol fizikailag látható nyoma van a sérüléseknek, például nemi erőszak esetén a behatolásnak, vagy az agresszív viselkedés más formáinak, addig az utóbbi kategóriába tartozik az is, ha az elszenvedő fél azt tapasztalja, hogy egyfajta szexuális légkört alakítottak ki körülötte akaratán kívül, de például a kéretlen érintések is ide sorolhatók, különösen, ha azok többször megismétlődnek. Mindezzel összefüggésben szomorú tapasztalatként hallhattuk, hogy utóbbi kategória néha, egyébként korábban egészséges, bántalmazás mentes kapcsolatban élő, válófélbe került párok „fegyverévé” is válhat, amennyiben ugyanis közös gyerekükkel alaptalanul hitetik el az abúzus megtörténtét, erről pedig a gyerek a bíróság előtt is beszél, az ezzel meggyanúsított szülő szinte borítékolhatóan elveszíti majd felügyeleti jogát, a további jogi következményekről nem is beszélve.
Az előbbiekre való tekintettel fontos kiemelni, hogy mind az ügyvédi, mind az egyéb a szakmában tevékenykedő szakértői vélemény azt mutatja, hogy a hamis vádemelések rendkívül ritkák és szinte csak az előbbiekben felvázolt esetben lehet róluk beszélni. Ezzel ellentétben azonban az olyan esetek, amikor megtörténik az erőszak valamilyen formája, de az ügy jogilag még csak a feljelentésig sem jut el, nemcsak hogy rendkívül gyakori, hanem közel általános. Spronz Júlia elsősorban az áldozathibáztatástól és a traumák újbóli átélésétől való félelmet nevezte meg a jelenség okaként. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy bár elsőre „jelentéktelennek” tűnhet, de a magyarországi igazságszolgáltatásban továbbra is elterjedt gyakorlat, hogy a tárgyalás és az arra való várakozás során a bíróság nem biztosítja az al- és felperes fizikai elválasztását, ezzel gyakorlatilag semmilyen védelmet sem biztosítva egy „bosszútámadástól”. Ezzel kapcsolatban ugyan fokozatos javulásról beszélnek, mindezt azonban nehezíti, hogy például az Angliában érvényes jogszabállyal ellentétben itt erre az elválasztásra nincs törvényből adódó kötelezettség. Mindenképp ki kell azonban emelni, hogy az itt felsorolt, a feljelentés megtételétől elijesztő tényezők a felnőtt áldozatok esetében érvényesülnek, a gyerekek helyzete ugyanis egészen más. Említésre került, hogy a gyerekeket érintő nemi erőszak elkövetői az esetnek nagy többségében vagy családtagok, vagy olyan, a gyerek által is ismert személyek, akik valamelyik családtaggal bizalmi kapcsolatban vannak. Mindez könnyen vezethet ahhoz, hogy ha az áldozat el is mondja szüleinek, mi történt vele, egyszerűen nem fognak neki hinni. Külön (és viszonylag gyakran megjelenő) kategóriát képezhetnek itt azok az esetek, amikor az elkövető a váláson vagy szakításon átesett szülő új partnere, ilyenkor ugyanis az irányába érzett friss és heves érzelmek hajlamosak elvakítani a szülő ítélőképességét gyereke őszinteségével kapcsolatban. A másik nagyon meghatározó szempont itt az, hogy az elkövető gyakran érzelmileg zsarolja áldozatát, aki valamiféle „büntetéstől” félve nem mer vallani a róla történtekről, de a szakértők olyan esettekkel is találkoznak, ahol az érzelmileg éretlen gyerekkel elhitetik, hogy az akarata ellenére történő szexuális közeledés természetes része a szeretetnek, amit minden esetben el kell fogadni.
A tagadhatatlan bizonyítékok
Orvosi szempontból általános véleménynek mondható, hogy az olyan eseteket, ahol felmerül a nemi erőszak gyanúja, gyakorlatilag azonnal vizsgálni kéne. A behatolás által okozott külső sérülések nyomai a legtöbb esetben egy hét után teljesen láthatatlanná válnak, de a sokkal terhelőbb bizonyítéknak számító spermiumnyomok már legkésőbb 48 óra, vagy az első tisztálkodás után is kimutathatatlanok. Komoly problémát okoz azonban itt az, hogy egy ilyen módon traumatizált gyerek nagy eséllyel sem az orvosnak, sem a pszichológusnak/pszichiáternek nem fog beszélni az őt ért történésekről. Aki erőszakot él át, legyen akár felnőtt, akár gyerek, érthető módon rettenetesen fél a trauma felidézésétől, éppen ezért mind az orvosi vizsgálat, mind a jogsegélynyújtás során különös óvatossággal kell érinteni a témát, ami könnyen vezet ahhoz, hogy egyszerűen nem derül ki a szükséges mennyiségű információ. Gyerekek esetén a szülő lehet az, akinek jelenléte segíthet abban, hogy a sértett könnyebben megnyíljon a szakértő előtt, abban az esetben viszont, amikor épp a szülő vagy egy hozzá közel álló fél az elkövető, ez csak tovább ront a helyzeten. Az, hogy egy gyerek a szülők tudtán kívül nemi erőszak áldozatává vált, idővel akkor is kiderül, ha nem beszél róla, hiszen az esetek döntő többségében olyan mértékű magatartásváltozások jelentkeznek nála, melyeket aligha lehet figyelmen kívül hagyni.
Egy gyanúsítást követő vizsgálat során a sértett még az orvosi rendelőbe is rendőri kíséretet kap, és amennyiben a rendőr neme megegyezik a sértettével, az orvosi rendelőben történő kivizsgáláson is jelen van. Fontos kiemelni, hogy az orvos a nem lezárt ügyek esetében a kivizsgálást megelőzően nem olvashatja el a rendőri jegyzőkönyvet és arról sem tudhat, hogy a sértett miről konzultált a kivizsgálást megelőzően a pszichológussal/pszichiáterrel. A beszélgetés vendégei által megerősítést nyert, hogy amennyiben orvosi szempontból beigazolódik a nemi erőszak megtörténte, igazságügyi szinten ez a legkisebb mértékben sem lesz vitatva. A gyerekek eseteit nézve azonban problémát okozhat, hogy nehezen rávehetők az orvosi vizsgálatra, egyben pedig az összes bevont specialista közül az orvos az, akivel a legkisebb eséllyel osztanak meg bármit az eset részleteiről.
Mit tehet egy orvos?
Az orvosok kötelezettségei szerint minden 12 éves kor alatti gyerek esetén, akinél kimutathatóak a szexuális együttlét bármilyen jelei, értesíteni kell mind a rendőrséget, mind a gyámhatóságot, hiszen az érvényes jogszabályok értelmében ebben a korban bármi ilyen jellegű cselekmény szexuális erőszaknak számít. Amennyiben a gyerek 12 és 14 éves kor közötti és olyan szexuális együttlétben vett részt, mely beleegyezése mellett történt, a másik résztvevő fél pedig nem múlt el 18 éves, csak a gyámhatóság értesítése kötelező, mivel ez a kategória nem számít sem erőszaknak, sem szexuális visszaélésnek. Mindez a környező országokat tekintve viszonylag alacsonynak tűnhet, a beszélgetésen résztvevő szakértők azonban nem csak ezt tartják elég problémásnak az ország ide vonatkozó jogállását illetően. Mindezzel kapcsolatban egy olyan tragikus eset merült fel, ahol egy 6 éves kislánynál számos jel arra mutatott, hogy a családjának valamelyik férfi tagja többszörösen megerőszakolta, mivel azonban nem volt egyértelműen kimutatható, hogy ki az erőszaktevő, nemcsak hogy senki nem lett elítélve, de még a család felügyeleti jogát sem vették el, így a sértett bármiféle védelem nélkül visszakerült a bántalmazó környezetbe. A szomszédos Ausztriában (bár a beleegyezési korhatárt tekintve nincsenek nagy eltérések) érvényes jogrend értelmében egy ilyen esetben minden potenciális elkövető szabadságvesztésre lett volna ítélve. A Magyarországon nemi erőszak miatt kiszabható büntetéseket tekintve alapesetben áltagosan 8, míg maximális 15 év szabadságvesztés jár, és bár az elkövetők a büntetés letöltését követően is büntetett előéletűnek számítanak majd, mindenki számára elérhető nyilvántartásba csak azok kerülnek, akik gyerekekkel létesítettek szexuális kapcsolatot, a felnőtt nők ellen nemi erőszakot elkövetők nem. Fontos kiemelni, hogy az elmondottak alapján utóbbi létrehozását egyes jogvédő egyesületek is ellenzik.
Az erőszak NEM magányügy
Mindaz, hogy a magyarországi jog hogyan viszonyul a nők ellen elkövetett fizikai és szexuális erőszakhoz, nagyban az által van meghatározva, hogy az ilyen ügyeket leginkább szabályozó nemzetközi, európai uniós országok döntő többsége által jogrendbe iktatott Isztambuli Egyezményt Magyarország bár aláírta, a ratifikálására azóta sem került sor, 2020-ban pedig a jelenleg is kormányon lévő koalíció egyenesen elutasította ennek ratifikálását. Hogy egy, a beszélgetésen is elhangzott, ehhez kapcsolódó példát említsek, a beiktatás hiányában a külső személy, ez esetben például szomszéd által tett feljelentés nem lesz érvényes, egy olyan esetben, amikor nap mint nap hallható jelei vannak annak, hogy valaki családon belüli erőszak áldozata. Ugyanez igaz abban az esetben is, ha valaki rendszeresen szexuálisan bántalmazás áldozata, saját maga viszont nem mer feljelentést tenni. Bár olyan esetekben, amikor gyerek is lehet a sértettek között, lehetőség van a külső személy általi feljelentésre, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy eléggé bebetonozott álláspont az, ami szerint a családon belüli erőszak bármilyen formája „magánügy”, így a „beleavatkozást” még ilyen esetekben is igyekeznek elkerülni. Ezek mellett pedig szintén a joggyakorlattal összefüggő probléma, hogy még azokban a bizonytalanságok sorozatát áthidaló esetekben is, ahol elsőfokon valamilyen ítélet születik, könnyen meglehet, hogy másodfokon vagy enyhítik, vagy elsőfokra küldik vissza és utólag semmissé nyilvánítják azt. Ezzel kapcsolatban külön kiemelték, hogy a Justicia mérlege közel sem mindig olyan kiegyensúlyozott, ahogy annak lennie kellene, hiszen az értelmiségi, pozitív közmegítélésnek örvendő, vagy egyszerűen befolyásosabb férfiak családon belüli, kapcsolati, vagy épp nemi erőszakkal összefüggő ügyei könnyen lesznek még bírósági szinten is a „szőnyeg alá söpörve”. Mindezek mellett pedig arról sem szabad elfeledkezni, hogy egy ilyen jellegű feljelentésre könnyen válaszol a feltételezett tettes egy rágalmazási perrel, a szakértők szerint pedig gyakran előfordul, hogy az utóbbival kapcsolatos bírósági döntés nemcsak hogy előbb születik meg, de még súlyosabb következményei is lesznek, különösen akkor, ha a magát rágalmazottként beállító az előbbi, ítélethozás szempontjából kiváltságos csoportok valamelyikében foglal helyet.
A törvényekben (is) változás kell
A beszélgetés résztvevői összességében egyetértettek abban, hogy míg a gyerekek ellen elkövetett nemi erőszak terén vitathatatlanul folyamatos szigorodás figyelhető meg a magyar jogrendben, a felnőtt nőket érő fizikai és szexuális bántalmazás továbbra sincs kellő komolysággal kezelve. Minderre kiválóan rámutat az a Sproncz Júlia által ismertetett helyzet is, miszerint egy szervezetük által korábban benyújtott nő- és gyermekjogi javaslatcsomagot a kormány két törvényjavaslat elfogadása után gyakorlatilag „félredobott”, a további módosítások pedig azóta még csak szóba sem kerültek. A két elfogadott javaslat egyike, hogy a kapcsolati (azaz nem családon belüli) erőszak fogalma is bekerült a Büntető törvénykönyvbe, bár meg kell jegyezni, hogy ehhez is 100 ezer aláírás összegyűjtésére volt szükség. A másik elfogadott javaslat pedig az volt, hogy a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyek ne évülhessenek el, korábban ugyanis 15 év után elévültnek számítottak, itt pedig azt kell kiemelni, hogy mindez csak a 2014 utáni ügyekre érvényes, így minden ezt megelőzően történt ilyen jellegű bűncselekmény jogi értelemben „semmisnek” tekinthető 15 év után. A levonható konklúzió, amiben szintén erős egyetértés volt a résztvevők közt az, hogy a jelenlegi helyzetben olyan fiatalokat kell nevelni, akik bár tisztában vannak azzal, hogy efféle borzalmak nem csak, hogy léteznek, de szinte bárkivel megtörténhetnek, éppen ezért pedig mind az iskola, mind az össztársadalom részéről olyan ismereteket és világlátást kapnak, ami lehetetlenné teszi, hogy az ilyen ügyek elhallgatásra kerüljenek, az elkövetők pedig büntetlenül megússzák tetteiket.
