A házasságon belüli nemi erőszak alig harminc éve számít bűncselekménynek. Magyarországon például 1997-ben került be a törvények közé, hogy a férj által elkövetett erőszak is erőszak. Egészen addig egyértelmű volt, hogy a házas nő teste fölött a férjnek rendelkezési és használati joga van. Nem tudok adatokat az azóta beérkezett feljelentések számáról, de gyanítom, nem végeláthatatlan a sor, már azon okból sem, mert amíg az erőszaktevővel egy házban kell élnie az áldozatnak, addig maga a feljelentés is kockázatos. Az viszont mindenképp előrelépés, hogy legalább elméletben elítéli a törvény a házastársi nemi erőszakot.
A házasságban kötelező szex még azokból az időkből maradt ránk, amikor a nő, éppen úgy, mint bármely más háziállat a férfi tulajdona volt, aki bátran és büntetlenül használhatta az erejét, a munkáját és a testét. Csakhogy azóta, hogy a patriarchátusnak meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy a nők is emberek, már eltelt néhány évtized, ám a házasságban elvárt szex hagyománya valahogy máig nem akar kikopni a köztudatból. Az erőszak ma is tombol, csak éppen a módszerei változtak meg. Leteperni a nőt nem elegáns, így a nyers erőszak helyét átvette a manipuláció, a mentális kényszerítés, a fenyegető viselkedés és a nők társadalmi agymosása.
„Többször előfordult, hogy ha kimaradt a szex, elvette a kocsikulcsot. Reggel szembesültem vele, hogy át kell terveznem a munkába jutás módját. Vagy ha el akartam menni bármilyen programra, szexelni kellett, nehogy ott támadjon rá kedvem. Volt, hogy az se érdekelte, ha sírok közben.” Az elvártnál kevesebbet szexelő nőket nem csupán a férjüktől, de a társadalomtól is számos vegzálás éri kezdve a „fejfájós” feleségen élcelődéssel, és végezve a pszichológusok szexről való értekezéseinél. Emberek élnek abból, hogy az interneten hirdetik, ha egy férfi megcsalja a feleségét, az bizony az asszony hibája is, hiszen a hűtlenség mindig valamiféle hiányból fakad. Közben számos nő számol be arról, hogy engedve a férjének és a társadalmi nyomásnak éveken át szexelt rogyásig, unásig, undorig akár a pornóból ellesett megalázó kívánságoknak is engedve, a férje mégis megcsalta. Aki kicsit is járatos a patriarchátus működésében, az tudja, hogy sem az erőszak, de még a férfi hűtlensége sem hiányból, hanem jogosultságérzetből és hatalomból ered. Ő megteheti, neki ez jár, sőt, ő ettől férfi, mondja neki a rendszer, ő pedig elhiszi, és boldogan „engedelmeskedik” az ösztöneinek, hiszen már-már felmentették a felelősség alól. Nem ő tehet a hűtlenségről, hanem a genetika és a neje, aki nem szolgálja őt ki. Tény, hogy a nők szexuális vágya gyakran csökken a házasságban, de a beszámolók szerint ennek egyik legerősebb oka éppen az elvárt, kierőszakolt együttlét. Miért múlik el a nőkből a vágy? Sajnos az erre irányuló kutatások célja leginkább az, hogy a nőket valahogy visszavezessék a „kötelezettségükhöz” és rávegyék a férfi zokszó nélküli kielégítésére.
„Ki voltam fáradva, beteg vagyok, rázott a hideg, élni sem volt kedvem. Kedves férjem hazajött nyolc körül, én készítettem fürdeni a gyereket. Jön-megy és egyszer rám néz: gondolom ma se lesz szex. Ez a világ leggyilkosabb mondata, amivel azonnal és tökéletesen ki lehet nyírni mindenféle szexuális késztetést.”
A bulvárpszichológia igyekszik meggyőzni a nőket, hogy a szex egészséges, nekik is szükségük van rá (még ha a hátukon feláll is a szőr tőle), valamint, hogy ne csodálkozzanak, ha az alacsony teljesítmény miatt egyszer csak a férjük elhagyja őket. Ahelyett, hogy a nőket igyekeznek a férfiak igényeihez hajlítani, inkább a férfiakat kellene arra ösztönözni, hogy az érzéseiket a szexnél árnyaltabban fejezzék ki. Nyugodtan lehet tevékenykedni a háztartásban például, vagy a gyerekek körül, élvezni egy családi kirándulást, sétálni, sportolni, filmet nézni a feleségükkel. Mindez a szeretet és a kapcsolat része akkor is, ha nem nyújtják be a végén a „dugjunk” számlát. Másrészről pedig ideje volna a férfiakat is békén hagyni. A férfiakat, akik gyerekkoruk óta állandó szexuális ingerlésben élnek. Akik azt tanulják magukról, hogy a férfiasság egyik legfontosabb értéke, ha álló farokkal, bevetésre készen élik az életüket. A férfiakat, akiket nem tanítanak meg arra, hogy a szeretetüket, a szerelmüket, a vonzalmukat kifejezhetik más eszközökkel is, mint a szex (és a tárgyak vásárlása). Akik fejében számok vannak arról, hogy hetente hányszor KELL szexelni ahhoz, hogy férfinak számítsanak.
„Volt férjem dumája, ha bármi gondja volt: „Mert nem adsz pin@t.”. Jókat röhögök/sírok ezen. Mégis mit hisz? Mindig van egy-két pin@ a zsebemben, mint a jutifalat, és ha okosan ül és pacsit ad, akkor egyet odadobok? De komolyan… Szánalmas.”
Egy zárt anyacsoportban megy napok óta a diskurzus arról, milyen hatással van a nőkre az otthon menetrendszerűen elvárt szex. Sokan számolnak be olyan élményekről, amikor a kényszerítés legkülönbözőbb formáival vette rá őket a partnerük az együttlétre, valamint arról, hogy az évek alatt hogyan vezetett ez el a teljes kiégésükhöz, és akár ahhoz, hogy idővel megundorodtak a férjüktől.
Persze jogos a kérdés, hogy mi van, ha a partnereknek eltérőek az igényei. Mi lesz akkor a hűséggel? Magam is sokat gondolkodom ezen, de semmiképpen nem látom járható útnak, hogy az egyik félnek alá kelljen vetni magát a másik igényeinek. Inkább a házasság intézményét, a testi hűség fontosságát kellene átértékelnünk, valamint abbahagyni a szex túldimenzionálását, a szexuális késztetés minden áron való kielégítését és a férfiak túlingerlését, és egészen korán elkezdeni megtanítani nekik, hogy a másik ember teste soha nem lehet eszköz a saját kielégülésükre. Intimitás, gyengédség számtalan módon kifejezhető, és bizony gyakran éppen a szex az, ami megfoszt az igazi, bizalmas kapcsolattól.
