A graffiti és az utcai művészet jelensége a Közel-Keleten
A graffitit és az utcai művészetet ritkán hozzák összefüggésbe a közel-keleti országokkal. Mégis a politikai tiltakozás fontos eszközeivé váltak, különösen az ún. arab tavasz (pl. Shehab 2015; DeTurk 2015), a Közel-Keletet 2010-2011-ben megrázó felkeléshullám, valamint annak utórengései során. A tiltakozások célja a helyi autoriter rendszerek megdöntése, valamint a régió demokratizálódásának és gazdasági stabilitásának a biztosítása volt.
A graffiti és az utcai művészet hulláma elérte Tunéziát, Libanont, Szíriát, de Bahreint és Líbiát is (Naeem 2013). Sokan kezdték használni a graffitit és az utcai művészetet a politikai véleményük és követeléseik kifejezésére, de a helyi autokrata politikusok kigúnyolására is, akik évek óta megsértették az alapvető emberi jogokat (Naeem 2013).
El-Teneen egyiptomi utcaművész Bassár el-Aszad szíriai elnököt Hitler-bajusszal ábrázoló graffitije, amely az alkotó szolidaritását fejezi ki Szíria népével. A felirat így szól: „A nép a rezsim bukását akarja”. A kép itt megtekinthető.
A nők által készített utcai művészet és graffiti különös figyelmet kapott az arab tavasz és annak utórengései során. Az utcai művészetben való részvétel komoly változást jelentett abban, ahogyan a nők a régió politikai és társadalmi eseményeivel kapcsolatos nézeteiket közölték.
Bár a nők több közel-keleti országban is folytattak művészeti tevékenységet, az alábbiakban az egyiptomi nők által létrehozott graffitiről és utcai művészetről esik majd szó. Egyiptomban az arab tavasz idején több jelentős graffitiművésznő tevékenykedett. A női aktivizmusban gazdag múlttal rendelkező ország stratégiailag is fontos szerepet tölt be a régióban. Végül, de nem utolsósorban Egyiptom volt az arab tavasz tüntetései által leginkább érintett országok egyike.
Az egyiptomi graffiti és utcai művészet női úttörői
Holott Egyiptomban található a világ egyik legrégebbi graffitije – „az egyiptomi sivatagban rejtőző sziklafestmények akár 23 000 évesek is lehetnek” (Grondahl 2013), 2011 előtt ez a jelenség nem volt elterjedt az országban (Grondahl, Farouk szerint, 2017), különösen, ami a női alkotásokat illeti.
Kivételt képez például az alexandriai Aya Tarek, akit az egyiptomi (nem csak) női graffiti úttörőjének tartanak (Tarek dátum nélkül). Tarek még 2008-ban mutatta be utcai művészetét. Alkotásai eleinte Alexandria falain voltak fellelhetőek. A következő években utcai és graffitiművészek inspirációjává, illetve közismert személyiséggé vált. Szerepelt például az egyiptomi street art szcénát feltérképező Mikrofon c. filmben, és olyan világvárosokban mutatta be munkáit, mint Bejrút, Berlin, Frankfurt és Genf (Dee 2017).
Omar Sharif színészt ábrázoló genfi falfestménye itt megtekinthető.
A nők által kreált utcai művészet az arab tavasz beköszöntésével indult igazán virágzásnak, és került a közvélemény figyelmének középpontjába (lásd például Bildt-de Jong 2013). Ennek az időszaknak a legjelentősebb graffitiművésznői közé Bahia Shehab és Mira Shihadeh tartoznak. Bár egyikőjük sem egyiptomi származású (Shehab libanoni, Shihadeh pedig a palesztin diaszpóra tagja) mindketten hosszú ideje az országban élnek és az arab tavasz és annak utórengései idején utcai művészetükkel hozzájárultak az olyan tabutémák feloldásához, mint a szexuális zaklatás vagy a rezsim brutalitása, illetve előmozdították az egyiptomi állapotokról szóló szélesebb körű társadalmi vitát.
„Kék melltartó” mint felkiáltás és mementó
Bahia Shehab nemcsak utcai művész, hanem történész és a Kairói Amerikai Egyetem (AUC) professzora is. Az elmúlt években számos díjat kapott művészeti tevékenységéért, köztük az UNESCO Sharjah-díjat az arab kultúráért (2016) és fellépett jó néhány rendezvényen világszerte. Utcai művészetével Shehab 2011-ben bekapcsolódott az országban zajló forradalmi eseményekbe, valamint számos témára felhívta a figyelmet, például az autoriter és katonai állam létezésére, az ártatlan emberek biztonsági erők általi meggyilkolására és a nők szexuális zaklatására (lásd Bahia Shehab hivatalos honlapját: www.bahiashehab.com).
A nők elleni erőszak és a rezsim brutalitása lett a témája Shehab talán legismertebb művének ebből az időszakból, a Kék melltartónak (megtekinthető itt). Alkotását festősablonnal készítette. A képet a „Nem az emberek levetkőztetésére” felirat kíséri és egy katonacipő lenyomata, amely arab kalligráfiával készült és az „Éljen a forradalom” üzenetet közvetíti (www.bahiashehab.com).
A mű arra a 2011. decemberi eseményre utalt, amikor az állam fegyveres erői brutálisan megtámadták a kairói Taḥrír téren tüntetőket. A katonák rátámadtak egy tüntető nőre, letépték róla az abaját – egy egyrészes ruhadarabot, amely tetőtől talpig eltakarta –, és felfedték kék melltartóját. Mivel a nő személyazonosságára soha nem derült fény, nem hivatalosan a kék melltartós lányként emlegetik (Amaria 2011).
Shehab ezzel a festménnyel a rezsim brutalitására és a nőkkel szembeni erőszakra reagált. Egyúttal rámutatott „arra a szégyenre, amellyel nemzetként szembe kell néznünk, amikor hagyjuk, hogy egy elfátyolozott nőt levetkőztessenek és megverjenek az utcán” (Shebab 2012).
A graffiti és az utcai művészet mint a szexuális zaklatás elleni küzdelem eszközei
Mira Shihadeh, a palesztin graffitiművész és amerikai útlevéllel rendelkező jógatanár, az arab tavasz előtt elsősorban kereskedelmi művészetben rendelkezett tapasztalattal (Artistcloseup 2022). Ez a tüntetések alatt változott meg, amikor Shihadeh úgy döntött, hogy szexuális zaklatással foglalkozó utcai művészeti alkotásokat fog kreálni (lásd Artistcloseup 2022). 2011 és 2014 között a szexuális zaklatás különösen súlyos társadalmi problémát jelentett. A tüntető nők szexuális zaklatást tapasztaltak az egyiptomi férfiak részéről (az arab tavasz kitörése előtt sok éven át, és jelenleg is), az állam pedig a szexuális zaklatást politikai eszközként használta fel.
A rezsim képviselői és támogatói a szexuális zaklatás különböző formáit alkalmazták (pl. az alább ismertetett „ördögi kör” módszert, szóbeli támadást vagy szüzességi tesztet), hogy fegyelmezzék a „szófogadatlan” női testeket és elrettentsék őket a tiltakozásokon való részvételtől. Egyiptomban azonban (akárcsak például Fehéroroszországban a 2020-as csalárd elnökválasztást követő tüntetések során) a szexuális zaklatás nemcsak a tüntetők megfélemlítését szolgálta, hanem a nemi rend határainak kijelölését és egyfajta hegemón maszkulinitás demonstrálását is (Grančayová és Kazharski 2022.). A szervezett szexuális zaklatás révén az állami hatóságok tehát olyan cselekvési mintákat reprodukáltak, amelyek megerősítették a férfiak (és az állam) dominanciáját a nők felett, a férfiasság ideális fogalmát mutatták be, és a férfiasság más (alsóbbrendű) típusaitól elhatárolták magukat (Connell 2005). Ezzel a fennálló politikai rendszerhez kötött nemi rendet próbáltak létrehozni, illetve stabilizálni a társadalmat.
Mivel az erkölcs, a tisztaság és az erény a „megfelelő” nő legfontosabb tulajdonságai közé tartoznak, a szexuális erőszak hatékony eszközként szolgál a nők testének irányítására, és nemcsak a nőre hoz szégyent, „hanem a férjére, a családjára és a klánjára is” (Tadros 2015). Ugyanakkor az autoriter rezsimek a hegemón maszkulinitás (pontosabban az annak részét képező militarizált maszkulinitás) fogalmait arra használják, hogy a férfiasság ideáljától eltérő testek – vagyis nemcsak a nők, hanem az úgynevezett alárendelt maszkulinitást megtestesítő más személyek – leigázását kikényszerítsék (Grančayová és Kazharski 2022).
Shihadeh az egyik művén egy magas fiatal nőt ábrázolt, aki festékspray-vel a kezében oszlatja el a támadó férfialakokat (itt megtekinthető). A nő kihívó ruhát, feltűnő vörös rúzst és magas sarkú cipőt visel, ugyanakkor a karja és a lába teljesen el van fedve, a fejét pedig fejkendő borítja. Shehab műveihez hasonlóan ez az alkotás is fontos üzenetet hordoz. Függetlenül attól, hogy egy nő milyen ruhát visel, senkinek sincs joga szexuálisan zaklatni és bántalmazni (Front Line Defenders 2014). Shihadeh műalkotásával erőt akart adni a nőknek, hogy szembeszálljanak az erőszakkal. Mivel a szexuális erőszak Egyiptomban is társadalmilag tolerált (lásd Kirollos 2016), és az emberek hajlamosak a nőket hibáztatni érte, az utcai művészet a jelenség elleni küzdelem egyik fontos eszközévé vált.
Shihadeh az Ördögi kör c. falfestményén (itt megtekinthető) is feldolgozta a szexuális erőszak témáját. A kollégájával, El-Zeft utcai művésszel közösen létrehozott alkotás egy férfitestek körébe zárt nőt örökít meg. A férfiak vészjóslóan néznek, némelyikük kezében kés van, és mindannyian bekapcsolódnak a szexuális zaklatásba.
A mű a politikailag motivált szexuális erőszak egyik stratégiájára, az ördögi körre reagált, amelyet főleg 2012-ben és 2013-ban használtak az egyiptomi uralkodó rezsimek arra, hogy a nőket eltántorítsák a kormányellenes tüntetéseken való részvételtől. Ennek a taktikának lényeges része volt, hogy egy vagy több nőt három, férfiakból álló körbe kerítettek. Az első körben lévő férfiak szexuálisan bántalmazták a nőket, a második körben a férfiak úgy tettek, mintha segíteni próbálnának nekik, a harmadik körben lévő férfiak pedig elterelték az arra menők figyelmét (Fathi 2013).
Shihadeh műve az erőszak kollektív jellegére reflektált (Front Line Defenders 2014), és rávilágított azoknak a praktikáknak a brutalitására és embertelenségére, amelyeknek a tüntető nők ki voltak téve.
Shehabhoz és Shihadehhez hasonlóan egy másik graffitiművésznő, Hend Kheera is tükrözte műveiben a nők elleni szexuális erőszak elterjedtségét és a nők dehumanizálására irányuló erőfeszítéseket az arab tavasz idején.
Legvitatottabb alkotásai közé tartozik az a festménye, amelynek központi motívuma egy provokatív kinézetű nőalak, a következő felirattal: „Tilos az érintés. Kasztrálás vár rád”. Ez a látszólag egyszerűnek tűnő mű rávilágított az erőszakos szexuális cselekmények büntetésének szükségességére. Ugyanakkor a festmény a maga egyenességével (egy erősen erotikus pózban ábrázolt nő sziluettjével és kifejezetten a kasztrálás említésével) olyannyira megdöbbentette a társadalom egy részét, hogy „valamennyi járókelő szidta Hendet, amiért ilyet alkotott” (Suzee in the City 2013).
Egyiptomban a (poszt)forradalomi időszakban több olyan kollektív graffiti projekt is létezett, amelyben nők és férfiak is részt vettek. A legismertebb a Women on Walls (WoW) – Nők a falakon kezdeményezés volt, amelynek célja a nők szerepének megerősítése volt az utcai művészet és a graffiti segítségével (Women on Walls Facebook, dátum nélkül). Hasonló kezdeményezés volt a NOONeswa szervezet által létrehozott Graffiti Harimi (Női graffiti) projekt is, amelynek fő célja az volt, hogy „visszahozza a nőket a nyilvános térbe” (Fecteau 2012). A kezdeményezés résztvevői például Kairó Maadi negyedének falait díszítették jelentős egyiptomi nők (pl. Um Kultúm híres egyiptomi énekesnő) portréival, „inspiráló idézetekkel” kiegészítve azokat (Fecteau 2012).
A graffiti jelentősége és sorsa az arab tavasz után
A képzőművésznők az utcai művészet és a graffiti segítségével hívták fel a figyelmet a nők becsmérlésére, a katonai államra és a szexualizált erőszak problémájára az arab tavasz idején. Így olyan tabutémákat emeltek a köztudatba, amelyek a kormányellenes tüntetések és a soha nem látott mértékű szexualizált erőszak kontextusában új értelmet és sürgősséget nyertek. Ez a jelenség egy szélesebb körű nemzetközi jelenség része, ahol az utcai művészet a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelem fontos részévé válik. Brazíliában, Spanyolországban és Mexikóban a graffiti szintén a nemi alapú erőszak elleni küzdelem egyik eszköze lett (lásd Bauer 2014; Tolonen 2021).
A graffiti mint tiltakozási eszköz hatékonyságához hozzájáruló tényezők közé tartozik a magas informatív és dokumentációs értéke, a gyorsasága egy adott üzenet terjesztésében, valamint az a képessége, hogy bevonja és tanúivá teszi az embereket bizonyos eseményeknek és igazságtalanságoknak. Ugyanakkor az utcai művészet révén különböző képzettségű és végzettségű társadalmi csoportokat lehet elérni.
Bár az arab tavasz és utórengései idején az egyiptomi utcákat ellepték a (nem csak) nők által kreált graffitik és utcai művészeti alkotások, ma már teljesen más a helyzet. Miután Abdel-Fattáh esz-Szíszi, jelenlegi egyiptomi elnök hivatalba lépett 2014 júniusában, az egyiptomi forradalom bármilyen említése nemkívánatossá vált. A forradalmi folyamatokban részt vevő embereket és a civil szervezetek képviselőit üldöztetés fenyegeti, és minden utcai művészetet és graffitit eltüntettek az egyiptomi városok faláról (Hearst 2022). A forradalmi graffitik azonban továbbra is megtalálhatók az interneten, kiadványokban, valamint különböző fotó- és interaktív kiállításokon (pl. Berlinben), emlékeztetve az embereket arra, hogy bár a forradalomnak hivatalosan vége, a demokratikus remények, valamint a nők jobb helyzetének az egyiptomi társadalomban való javítására irányuló követelések tovább élnek.
Forrás: ITT
