Részlet báró Orczy Emma idén megjelent életrajzi kötetéből
Az irodalmi világ egyik csillaga azt mondta nekem egyszer: „A legnagyobb balszerencse, ami egy írót érhet, az a pályája elején elért átütő siker. Hiszen a később írt műveket mindig az első alapján fogják megítélni, és a kevésbé intelligens vélemények szerint ezek soha nem fogják elérni ennek a színvonalát.” Természetesen sok igazság van ebben a kijelentésben. Ahhoz is kapcsolódik, amit fentebb a fiatalkori sikerről írtam. Ezt a figyelemreméltó kijelentést a „kevésbé intelligens vélemények szerint” kitétel találóan árnyalja. Hiszen kétségtelen, hogy amikor a közönség megkedvel egy könyvet, az író többi alkotását is ehhez méri. Ha ez a mérce magasan van, szerintem nincs miért bosszankodni. És én nem vagyok hajlandó A Vörös Pimpernelre ellenségként tekinteni, ahogy szerintem Conan Doyle is kedves és jó barátként tekintett Sherlock Holmesra.
Mindenesetre készen állok rá, hogy elmeséljem, hogyan keletkezett A Vörös Pimpernel, miként vált sikeressé, s általa hogyan lettem sikeres én is a létrejötte óta eltelt közel ötven évben. Annyian kérdezték már, hogyan találtam ki, hogyan formálódott elmémben az alakja. A háttértörténet és a cselekmény fő váza a Párizsban való tartózkodásunk alatt kezdett el körvonalazódni. De emellé nagyon – mindennél jobban – akartam egy kiváló, életszerű főszereplőt is. Emlékszem, egyszer Arnold Bennett mondta nekem: – A könyveket az őket benépesítő karakterek teszik elevenné; a cselekmény, legyen bármely jól kitalált, erre nem képes.
Aztán szarkasztikusan hozzátette: – Ne tartson A Vörös Pimpernel jövőjétől! A főszereplő személye miatt akkor is olvasni fogják, amikor ennél kiválóbb könyveket már a feledés homálya fog fedni.
S ezt nem kritikus vagy ironikus éllel mondta.
Beszéltünk arról is, hogy bár irodalmi értelemben Thackeray jobb író volt Dickensnél, mégis ez utóbbi lett halhatatlan. Hiszen bármennyire is megvetően nyilatkoznak Dickensről a modern olvasók (még úgy is, hogy nem is olvastak tőle semmit), attól a ténytől nem lehet eltekinteni, hogy Micawber úr, Mantalini úr, Pecksniff, Squeers és a többiek annyira elevenek ma is, mint amikor a lelkes olvasók azon versengtek, hogy ki jut először hozzá a Pickwick Klub vagy az Ódon ritkaságok boltja soron következő folytatásához a Household Words magazinban.
Akármennyire kiváló karakterek is Esmond vagy Barry Lindon, vajon jelentenek-e annyit olvasók millióinak, mint Pickwick és Pecksniff úr? És ha minden idők legnagyobb írójára gondolunk, nem igaz-e, hogy fantáziánkat jobban megragadja Hamlet, Othello, Lady Macbeth és Lear király, mint A két veronai nemes vagy a Lóvá tett lovagok története? De mindez nem is fontos. Ez a beszélgetés Arnold Bennett-tel már a könyvem sokadik utánnyomása után történt. Most viszont a főszereplőmről akartam mesélni, aki élettel töltötte meg a könyvem.
A Vörös Pimpernel alakja meglehetősen különös körülmények között jelent meg előttem. Ne rökönyödjenek meg, de először a temple-i metróállomás peronján láttam meg. A Daily Expressnél volt valakivel találkozóm egy kisebb munka kapcsán, s hazafelé indulva vártam a kensingtoni járatot. Lehet elképzelni unalmasabb, prózaibb helyet, mint egy metróállomás? Köd volt, büdös és hideg. De esküszöm, ahogy ott ültem, láttam, igen, láttam Sir Percy Blakeneyt teljes valójában, ahogy később megismertük.
Láttam kifogástalan öltözékét, ahogy hosszú ujjaival monokliját tartja; hallottam unott, vontatott beszédét, jellegzetes kacaját. Most nem tudom minden részletét elmondani annak, amit láttam és hallottam. Az egész látomás nem tartott tovább pár másodpercnél, de ott és akkor a Vörös Pimpernel egész élettörténete világos lett számomra. A nap hátralévő része homályba vész, de a gondolataim eléggé tiszták maradtak ahhoz, hogy drága férjemnek elmeséljem, milyen nagy esemény történt: megszületett a Vörös Pimpernel.
***
Minden más ment, mint a karikacsapás. A következő nap leültem, és öt hét alatt megírtam A Vörös Pimpernel végleges változatát. Elsősorban regénynek szántam, de felmerült bennem a színházi darab lehetősége is. Képek, jelenetek, szerelmi szál, komikus és tragikus kalandok, lebilincselő helyzetek, drámai jelenetek, és mindenekelőtt a karakterek – csakis a karakterek –, akik után annyit kutattam az elmémben, végül egésszé és teljessé tették a történetet.
Azt hiszem, ez az öt hét életem legboldogabb időszaka volt. Érezni, ahogy az alkotásom fokozatosan kialakul, egyre inkább életre kel, s olyan elevenné válik, hogy képes legyen az olvasók érdeklődését felkelteni; elhitetni velük, hogy a Vörös Pimpernel igazi ember, aki valóban élt, nevetett, szeretett – ez adott nekem boldogságot és megelégedést. Tudom, hogy Sir Percy Blakeney sok millió olvasó számára annyira eleven személyiség lett, hogy életrajzi és történelmi könyvek sokaságát lapozták föl a szorgalmas kezek, hogy valahogy, valahol az eredeti nyomára bukkanjanak. Több mint negyven éve bombáznak levelekkel a világ minden tájáról, választ követelve a kérdésre: – Kiről mintázta a Vörös Pimpernelt?
Egy rangos külföldi lap irodalmi kritikusa egyszer teljesen véletlenül a lehető legnagyobb dicsérettel illetett, amikor azt mondta: – A szerző nem értette meg teljes egészében a valódi (sic!) Sir Percy Blakeney karakterét.
Ugye látszik, hogy a dicséret nem volt szándékos?
Hiszen Sir Percy Blakeney az enyém, csakis az enyém. De megosztottam őt a világgal, a franciákkal, az olaszokkal, a lengyelekkel, a dánokkal és a norvégokkal – tizenhat nyelvre fordították le, köztük japánra, s néhány keleti nyelvre, például urdura. A fordítások csúcsa az volt, amikor az orosz forradalom kezdeti napjaiban oroszul is megjelent. De azért a Vörös Pimpernelt elsősorban és teljes szívemmel az angol nyelvű világnak szántam: a világnak, amely a legjobban értette. – Azért rajongok annyira a főszereplőért – mondta egyszer Joynson Hicks (a későbbi Lord Brentford) –, mert annyira nagyon angol. Ön igazán ráérzett arra, hogy milyen az igazi és nagyszerű angol jellem.
Egy másik kiváló politikus pedig így sóhajtott: – Nagyon kedvelem ezt a Blakeneyt, igazi úriember.
Megvásárolható a Womanpress e-shop (link: https://www.womanpress.sk/termek/baro-orczy-emma-eletem-lancszemei-oneletrajzi-regeny/ ) felületén.
