Dr. Heé Veronika: Božena Němcová (1820-1862)
„Ha választhatnék – akkor kb. kétszáz múlva szeretnék újra születni – vagy még később – mert nem tudom, hogy addigra olyan lesz-e a világ, amilyenben gyönyörűséggel élhetnék…”
Božena Němcová az újkori cseh irodalom egyik legnagyobb, máig talán legnépszerűbb klasszikusa. Alakjából a 19. századvég patetikus bálványképet csinált, mely elfedte igazi alakját: az eleven érző, szenvedő embert és írót, aki saját korának kisszerű körülményei között állandóan kemény küzdelmet vívott azért, hogy női, emberi és írói méltóságát megőrizhesse.
A szerény sorból származó ragyogó szépségű és tehetségű fiatal lányt (lánykori nevén Barbora Panklová-t), 17 éves korában férjhez adták egy nála 15 évvel idősebb, hazafias érzésű, de makacs, nyers természetű állami szolgálatban álló pénzügyőrhöz. A férj gyakran változó vidéki állomáshelyein, majd Prágában a fiatal Němcová 1837-1848 között belekerül a cseh hazafias szellemi élet sűrűjébe.
Írói pályáját, barátai bátorítására, meseírással kezdi, majd felébred érdeklődése a cseh folklór és az újságírói tevékenység iránt. Korai elbeszéléseiben többnyire öntudatra ébredő és identitásukért küzdő fiatal lányokat jelenít meg, de körülöttük rendkívül érzékletesen és hitelesen jelenik meg korabeli cseh élet is.
Nagy lelkesedéssel éli végig és kommentálja az 1848-as forradalom csehországi eseményeit. A forradalmi hullám elbukása után Němecet magyarországi állomáshelyekre (Balassagyarmatra, majd Miskolcra) vezénylik. Itt Němcová őt néhányszor meglátogatja. Magyarországi élményeiről érdekes és élvezetes útirajzaiban számolt be.
Házasságából, amely nem boldog, az első években négy gyermek születik, akiket az írónő szinte egyedül, egyre romló anyagi helyzetben nevel. Férjéhez fűződő bonyolult viszonyát a hozzá írott meghatóan szép és modern gondolkodású levelei dokumentálják:
„Én is sokszor örülnék Neked, amikor egyedül, vagy a gyerekekkel sétálni megyek, nagyon elhagyatottnak érzem magam és vágyom Utánad, de megtanultam sok mindent nélkülözni, így ezt is. Aztán meg azt gondolom, ha itt lennél, megint csak minden a régi volna, nem értenénk meg egymást, s örülök, hogy legalább a magam ura vagyok… egy kötelességben én Neked néha szívesen engednék, de éppen ebben az esetben nem érvényes semmiféle törvény, sem kényszer, sem fenyegetés, sem kérés, ha nincs meg az érzelmek kölcsönös fellángolása. – Éppen ebben az esetben kellene a férfinak mindig elfelejteni, hogy ő az úr, és úgy viselkednie a nővel, akit tisztel, mint szerető. –”
A legidősebb és legkedvesebb fiának, Hyneknek váratlan halála okozta lelkiválságból az írónő gyermekkori emlékeinek idilli világába menekül. Ebből a megrázó élményből született klasszikus alkotása a Nagymama.
Bizony réges-rég volt, hogy kedves finom arcát utoljára láttam, hogy utolszor csókoltam ezt a ráncos, sápadt arcot, s hogy belepillanthattam szeretetet és jóságot sugárzó két szemébe; bizony, sok idő múlt már el azóta, hogy öreg kezével utolszor megáldott! – Ez a jóságos öregasszony már nem él. Régóta ott pihen a hideg rögök alatt.
De számomra nem halt meg!
– kezdődik az ikonikus regény, melynek emberséggel teli, nosztalgikusan harmonikus világa generációk hosszú sorát bűvölte el mindmáig.
Személyes élete egyre sanyarúbbra fordul. Bármennyire is igyekszik az őt körülvevő társadalom morális szabályainak eleget tenni, az a tény, hogy férjétől gyakran él külön, fiatal férfiakkal, köztük diákokkal barátkozik, és ezek a barátságok néha – az írónő oldaláról mindig mélyen átélt – szerelembe, illetve „botrányos kapcsolatokba” is átmennek, „a jobb társaság“ sok tagjának (köztük a szintén híressé vált írónő, Karolina Světlá) megütközését és elhidegülését okozza.
A pénz pedig állandóan hiányzik. Szívszorító belelapozni Němcová leveleibe, melyeket barátainak, rokonainak és ismerőseinek írt, s amelyekben kölcsönökért esdekel vagy anyagi helyzetének drámai képeit festi:
„Esedezve kérem Önt, nem tudna-e vasárnapig 5 aranyat kölcsönadni; Fričtől ennyi honoráriumot várok, de nincs itthon, csak szombaton jön meg, és nincs egy krajcár sem a házban.
Személyesen jöttem volna, de Önnek (csak Önnek) bevallhatom – nincs cipőm. … az a pár arany, amit a férjem tud adni, semmire sem elég, és az irodalom az is nyomorúságos kereset, arra a néhány krajcárra úgy kell várni, mint az isteni kegyelemre.”
- írja a Nagymama megjelenése előtt néhány hónappal egy hölgyismerősének.
Sok egyéb, szép és értékes művében a Nagymama egyedi varázsát nem tudta megismételni. Betegségtől és a reménytelenségtől elkínozva, fiatalon, 42 éves korában hunyt el. Ünnepélyes díszszertartással megrendezett utolsó útjára hatalmas tömeg kísérte el.
A szerzőről
Dr. Heé Veronika, PhD, ny. egyetemi docens, közel negyven éven át az ELTE cseh szakjának oktatója. A hetvenes évek végén a prágai Károly Egyetem magyar lektoraként működött. Kollégáival együtt a Gratia Agit rangos cseh kitüntetés birtokosa és több hasznos kiadvány létrehozója, többek között a máig forgalomban lévő Cseh nyelvkönyvnek (utolsó kiad. 2015), a Cseh irodalomtörténet a kezdetektől napjainkig c. terjedelmes kézikönyvnek (2003), valamint a 19. és a 20. századi cseh költészet kétnyelvű antológia köteteinek (2016, ill. 2010). Saját kutatási területei főleg a 19. századra, valamint Karel Čapek, világhírű cseh író munkásságára fókuszáltak.
