Az olimpia alatt a média élő adásokat, aktuális eredményeket és interjúkat közvetít, illetve lehozza a doppingügyeket. Itt-ott megjelennek cikkek és videók a „nőkről és az olimpiáról”, a női és férfi csapatok egyenlőtlen finanszírozásáról, arról, hogy a média hogyan mutatja be a női sportolókat, és hogyan írja le a nők sikereit, a férfiaknak tulajdonítva azt: a női sportolók sikerei mintha nem is léteznének önmagukban, ugyanis összehasonlítják őket a férfi sportolók teljesítményével, mintha nem a női sportolók elsődleges érdemei lennének, hanem az edzőiké, az apjuké, a férjüké stb. Ehelyett olyan cikkekre lenne szükség, amelyek nyilvánosan elismerik a női sportolók eredményeit és a globális jelentőségű sportesemények teljes jogú résztvevőiként mutatják be őket. Látszólag minden rendben van, akkor mi lehet a probléma?
Helen Jefferson Lenskyj (2010) feminista sportteoretikus szerint a feminista sportkutatás viszonylag rövid története miatt nem meglepő, hogy az olimpia legtöbb kortárs elemzése a korábbi liberális feminista kutatások domináns gondolatait visszhangozza: egyenlőség, egyenlőség, egyenlőség. A nők részvételének növelésére, illetve a női és férfi sportolók egyenlő képviseletének elérésére helyezett hangsúly azonban gyakran elfedi a sportnak mint intézménynek a helyi, nemzeti vagy nemzetközi szinten tapasztalható súlyos hiányosságait. A sikeres női sportolók, a muszlim érmesek vagy a nem heteroszexuális női olimpikonok történetei leplezhetik a globális igazságtalanság és az olimpiai játékok kolonialista aspektusának reprodukálását, ha azokat példaképeket és individualista megközelítéseket hangsúlyozó retorika mutatja be. Lenskyj szerint hasonló tendenciák figyelhetők meg a kutatásokban és a médiában is.
A nagy sporteseményekkel („mega-events” vagy „hallmark events”) szemben régóta megfogalmazott kritikák különösen az olyan társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet, mint a szegénység, a hajléktalanság, az emberi jogok megsértése, az állatok jogainak megsértése és a negatív környezeti hatások. E jelenségek mindegyike nemi alapú, és a nemek közötti egyenlőtlenség tágabb összefüggésében kell őket vizsgálni. Az Olympic Industry Resistance: Challenging Olympic Power and Propaganda (2008) című könyvében Lenskyj a következőképpen foglalja össze az olimpiai játékok negatív következményeit:
• A bérlők kényszerkilakoltatása a lakbérszabályozott lakásokból, különösen a város azon részein, ahol az olimpiát rendezik, hogy helyet biztosítsanak a turistáknak.
• A szegénynegyedek dzsentrifikálódása és „szépítése” miatti kényszerkilakoltatások.
• Mesterségesen felfújt ingatlanárak.
• A bérlők változatlan vagy meggyengült jogszabályi védelme, ami indokolatlan bérleti díjemelésekhez és esetleges kilakoltatásokhoz vezet. Ez leginkább a lakosság alacsony jövedelmű csoportjait érinti.
• A szegények és hajléktalanok kriminalizálása.
• A közterületek ideiglenes vagy végleges privatizációja.
• Az emberi jogok, különösen a gyülekezési jog ideiglenes vagy tartós elnyomása.
A tokiói olimpia előtt mintegy 300 háztartást lakoltattak ki, a főváros néhány lakója már az 1964-es olimpia előtt is hasonló helyzetbe került. Két nő elmondása szerint, akiknek immáron kétszer kellett elhagyniuk otthonukat, mindkét kilakoltatás nehéz volt, de a hatóságok hozzáállása 2021-ben rosszabb volt. 1964-ben az embereknek lehetőségük nyílt tiltakozni és tárgyalni a várossal. A heves tiltakozások után a kormány ugyan kiköltöztette őket, de új lakhatást biztosított számukra, méghozzá vízzel, modern WC-vel és gázzal ellátott lakásokban. A 2021-es játékok idejére a hatóságok felosztották a közösséget, és három különböző helyre költöztették a lakókat. Egy felmérés szerint az emberek 80 százaléka maradni akart – számolt be a The Nation magazin. Az elmúlt 50 évben több mint kétmillió ember vesztette el otthonát a nagy sporteseményeknek otthont adó városok dzsentrifikációja és átalakítása miatt.
Rio de Janeiróból is érkeztek jelentések kényszerkilakoltatásokról, rendkívüli szegénységről, rendőri erőszakról, a közforrások igazságtalan újraelosztásáról és a legsebezhetőbbek helyzetének romlásáról. A kedvezőtlen brazíliai politikai események mellett az olimpia megrendezése is hatással volt a kialakult helyzetre. Dave Zirin, a Brazil’s Dance With the Devil (2014) című könyv szerzője bemutatja a Vila Autódromo nevű szegénynegyedet, amely a mai olimpiai park közelében található. „Az emberek hihetetlenül barátságosak voltak. A fák árnyékában sakkoztak és dámáztak. (…) Az idősebb emberek jól érezték magukat a szabadban, nem tűnt úgy, hogy bárki is veszélyben érezte volna magát. Egyes házak nagyon szépek, rendezettek voltak. Sokukban jártam. Volt internet-hozzáférésük. A szép házak állhattak szétesőben lévő házak mellett, vagy olyan ház mellett, amiben squatterek, azaz házfoglalók laktak” – írja Zirin a szegénynegyed sokszínűségéről.
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság és a 2016-os olimpiai játékok megrendezéséről szóló döntés után azonban egyértelművé vált, hogy a Vila Autódromo nem ússza meg szárazon. „A riói szegények tudják, hogy ezek az események nem nekik szólnak” – mondta Christopher Gaffney, a nagy világesemények előtt és alatt az emberi jogokért küzdő társadalmi mozgalom kutatója és tagja, aki a világbajnokság és az olimpia Rióra gyakorolt hatását tanulmányozta. Elmondása szerint a hatóságok megpróbálták eltüntetni a Vila Autódromo szegénynegyedet. „Jönnek és pénzt adnak egy embernek, hogy elmenjen. Aztán lerombolják a házát” – írja. „Az esemény után elmennek, maguk mögött hagyják a ház romjait, ezzel csökkentik a szomszédos házak értékét, mert rendetlenséget hagytak hátra. És patkányokat. Az emberek pedig egy olyan helyen élnek, amely úgy néz ki, mintha bombát dobtak volna rá.” Hozzáteszi, hogy a város megszüntette a kommunális hulladék elszállítását. Csak éjszaka nem látszott a rendetlenség, mert a város sötétedés után nem kapcsolta be a közvilágítást.
Dave Zirin visszatérése után alig ismerte fel a Vila Autódromot. „Amikor májusban visszamentem oda, csak 23 ház maradt a 700-ból” – magyarázta. „A többi romokban hevert.”
Sokan ma nagyon messze élnek a munkahelyüktől. Néhányan elköltöztek a rokonaikhoz. Mások ellenszegültek a kilakoltatásnak és a rendőrségnek. De az eredmény mindannyiuk számára ugyanaz volt – el kellett menniük. Egyesek kártérítést kaptak, másokat elköltöztettek, vannak olyanok is, akik viszont nem kaptak semmit.
Amint azt Lenskyj publikációiban megerősítette, ez a jelenség nem csak Rio de Janeiróban történik. Anita Beaty, a Metro Atlanta Task Force for the Homeless, hajléktalanokkal foglalkozó szervezet ügyvezető igazgatója például az 1996-os atlantai olimpia játékokkal kapcsolatos tapasztalatairól beszél.
Elmondása szerint a tervek része volt egy olyan város létrehozása, ahol nem élnek szegények, különösen hajléktalanok. Ezért új törvényeket fogadtak el, amelyek szerint például tilos volt bármit is kivenni a szemetesből. A legszegényebbek ezrei kaptak egyirányú jegyeket olyan településekre, ahol rokonaik éltek. Alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, miszerint nem térnek vissza. A nyitóünnepséget megelőző 18 hónapban mintegy 9000 embert tartóztattak le. Beaty rengeteg előre kinyomtatott elfogatóparancsot talált, amelyeken „hajléktalan” vagy „afroamerikai” felirat szerepelt. Csak a nevet kellett kitölteni rajtuk.
A szervezet tájékoztatta a nyilvánosságot a város intézkedéséről, és büntetőfeljelentést tett. A reakció azonban egyértelmű volt – meg kell nyugodniuk az embereknek, mert a helyzet csak két hétig tart, aztán minden visszatér a „normális kerékvágásba”. Beaty szerint ez viszont soha nem következett be.
A női sportolók igazságos képviselete az eseményeken, eredményeik elismerése, a női és férfi csapatok finanszírozásának egyenlőtlensége, valamint a női sportolók és eredményeik médiában való megjelenítése fontos témák, amelyekkel foglalkozni kell. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a nagy sportesemények elhallgatott problémáit és azok hosszú távú társadalmi következményeit sem. Úgy tűnik, a nagy sportesemények keretein belül egyidejűleg lehet szorgalmazni a nemek közötti egyenlőséget, ugyanakkor figyelmen kívül hagyni azt, hogy az események maguk is társadalmi egyenlőtlenséget szülnek.
Forrás: ITT
