Ha a háztartásokat vezető nők szabadon és minden megkérdőjelezés nélkül kifejezhetik magukat a négy fal közé zárt konyhájukban, miért van ezt másképp a szakemberek által ismert és elismert éttermekben?
A nőnek a konyhában a helye. Felhúztad a szemöldököd, ugye? A legklasszikusabb, a legtöbbször emlegetett nemi sztereotípia, melyre az emberek nagy része általában azonnali – természetesen megalapozott – szemforgatással reagál, hiszen a huszonegyedik században hogyan is engedhet meg valaki magának ilyesfaja kijelentést. Ha az érme másik oldalát nézzük, akkor viszont felmerülhet a kérdés: Valóban így van ez? Mindegyik konyhában helye van a nőnek, vagy csak az otthon falai között mutathatja be az ízek, az illatok és az élet iránti szenvedélyét? Ha a háztartások gasztronómiai világa nagyrészt női kezekben van, miért más a helyzet a mindenki által ismert és elismert gasztronómiával?
Az utóbbi években egyre több folyóirat, a szakmában dolgozó női séf és nőjogi aktivista is foglalkozott a nemek közti egyenlőtlen eloszlással a konyhaművészettel kapcsolatos munkahelyeken, mely leginkább az éttermi kultúra magasabb szintjein jelentkezik. Bár a pozitív változások ezt az ágazatot sem kerülik el, még mindig kimondottan alacsony a női főszakácsok száma. A Chef’s Pencil nemzetközi ételmagazin 2022-ben készült felmérése szerint a világ száz legjobb éttermének csupán 6,73 százaléka rendelkezik női főséffel, a Michelin-csillagos éttermek esetében pedig 6,04 százalékos képviseletről van szó. Az átlageloszlást illetően országonként hatalmas eltéréseket figyelhetünk meg. Európán belül, de világméretben is 11 százalékkal Spanyolország vezeti a listát, ezt szorosan követi Olaszország a maga 10 százalékával. Egyáltalán nem beszélhetünk magas számokról, viszont a két mediterrán nemzet nagyobb fejlődést mutat ebben a tekintetben, mint bármelyik más ország. Ellenben Írországban a Michelin-csillagos éttermeket vezető női séfek száma egyenlő a nullával, a fine dining konyhák esetében pedig a főszakácsok több mint 83 százaléka férfi. Női szakácsok és cukrászok inkább az alacsonyabb pozíciókban helyezkednek el, de ezekben a körökben kétségtelenül domináns a női képviselet.
Az említett statisztikák alapján – melyek bár töredékét képezik a kutatásoknak, mégis egyértelműen reflektálnak a valóságra – elmondható, hogy akármennyire is kategorikusak a nemi szerepek, annyira azért mégsem azok, hogy a gasztronómia csodáiban elmerülő nők lehetőségei megegyezzenek a férfi séfeknek nyújtott lehetőségekkel a szakácsművészet magasiskolájában. Mindezek ellenére egy – paradox módon – férfiak által uralt ágazatban rengeteg olyan nőről vehetünk példát, akik elkötelezettségükkel elérték, hogy gasztroszerelmük ne legyen se titkos, se tiltott, se téveszmés.
Talán az egyik legismertebb és legmeghatározóbb név a listán Julia Child, aki megismertette a francia konyhát az átlag amerikai háztartásokkal, ezáltal pedig elérhetővé vált az ínyenckonyha a hétköznapi ember számára is. Megannyi szakácskönyvet írt, melyek inkább voltak ódák a francia ételművészethez, mintsem egyszerű receptes gyűjtemények. Karrierjét viszonylag későn, 37 éves korában kezdte el építeni, de féktelen személyisége, kísérletezési vágya és a hibákat elfogadó hozzáállása miatt nagyon közkedvelt séfnek számított. Nem mellesleg, az állandó főzőműsorai voltak az elsők, melyek igazán megalapozták a ma is ismert tévés főzőműsorok felépítését.
A kevésbé ismert női séfek közé tartozik Mary Frances Kennedy Fisher, aki a 20. század első felében teljesen átformálta, miként is írhatunk az ételről. Számára az étel kulturális igazságokat foglalt magába, nemcsak az esti menüsorral volt kapcsolatos. Úgy gondolta, hogy az ember három alapvető szükséglete, az étel, a biztonság és a szerelem annyira összefüggenek és annyira összefonódtak, hogy nem gondolhatunk az egyikre anélkül, hogy a másik ne jutna eszünkbe. Karrierje során, egyedülálló anyaként, 15 szakácskönyvet írt – leginkább a fogásokat központi szerepbe helyező memoárokat – és megszámlálhatatlan mennyiségű újságcikket publikált.
Hogy a történelmi nők fantasztikus sikerei mellett aktuálisabb élettörténeteket is említsünk, semmiképp nem hagyhatjuk ki a sorból az inspiráló Clare Smyth személyét sem, aki 2013-ban elnyerte a legjobb séf díját, 2012-től 2016-ig főszakács volt – a nagy többség által jól ismert – Gordon Ramsay éttermében, így ő lett az első nő Britanniában, aki egy három Michelin-csillagos éttermet vezetett egészen addig, míg meg nem nyitotta első saját vállalkozását. Elmondása szerint büszke mindarra, amit elért ebben a tesztoszterontól túlfűtött környezetben, viszont nem azért szeretne jó séf lenni, mert nő, hanem azért, mert ténylegesen az.
Sorolhatnánk még tovább és tovább az elképesztő és motiváló séfek neveit, viszont a feljebb említett három nő kitartásából is leszűrhetjük, hogy a statisztikán, bár nem könnyű, de lehet változtatni, s a számok nem nyomhatják el a bennünk levő akaratot és lelkesedést, mert ha a gasztroszerelmünket a világgal is meg akarjuk osztani, akkor igenis megtehetjük. Elvégre, a konyhában a helyünk. Válasszuk ki az ízlésünknek megfelelőt!
Bóna Friderika
Fotók: wikipedia.org
Források:
