A 94. Ünnepi Könyvhét 2023. június 8-11. között került megrendezésre Budapesten
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése immár 94. alkalommal rendezte meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, amelyre a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén, június 8-tól 11-ig került sor.
A Könyvhét ideje alatt a Womanpress gyakornokai is aktívan részt vettek a rendezvényen, mivel a kiadó szakmai gyakorlatán belül, a BÁZIS-standnál önkénteskedtek. Így megismerkedhettek a könyvárusítás és a dedikálás folyamatával, emellett lehetőségük volt számos szlovákiai magyar alkotóval is személyesen találkozni.
2023. június 9-én Bartalos Tóth Iveta Élet lejárt szavatossággal című könyvét dedikálta a BÁZIS Egyesület standjánál. Másnap, június 10-én pedig Mészáros András a Nem alszom… című kötetét dedikálta itt.
Szintén június 10-én a Három Holló Kávéházban a Womanpress Könyvheti újdonságairól Nagy Csilla beszélgetett Bolemant Lillával (kiadóvezető), N. Tóth Anikóval (szerző), Strickland-Pajtók Ágnessel (fordító) és Vályi Horváth Erikával (fordító). Az eseményen bemutatott művek N. Tóth Anikó: Tanárnő kérem, Ordódy Katalin: Megtalált élet, báró Orczy Emma: Életem láncszemei és Etela Farkašová: Repülőleckék voltak.