Előző cikkünkben a hétből három művészeti alkotást soroltunk fel, melyek kiemelkedő szerepet játszanak a feminizmus reprezentálásban. Íme, a folytatás:
4. Judy Chicago: A vacsoraparti
Judy Chicago A vacsoraparti (The Dinner Party) című installációja a feminista művészet egyik leghíresebb alkotása. Ez a művészeti installáció egy kerámiákkal, textíliákkal és porcelánokkal megterített asztalból áll. A történelem híres nőalakjainak állít emléket. A háromszög alakú asztalon 39 tányér van, mindegyik egy-egy nőt reprezentál. Az „asztalnál ülő” nők között van: Georgia O’Keeffe, Virginia Woolf, Emily Dickinson, I. Erzsébet, Theodóra bizánci császárné és Szapphó. A tányérok a női nemi szervre hasonlítanak. Az asztal alatti márványpadlón további 999 nő neve szerepel arannyal.
Négy évbe telt, mire a darab teljesen elkészült. Az installáció nagy port vert fel, amikor 1979-ben bemutatták a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában. Összesen 100 000 ember látogatta meg.
Chicago alkotásában fellelhetőek egyéb művészeti technikák is, mint például a hímzés. Ezeket történelmileg nőiesnek és ezért kevésbé értékesnek könyvelték el, mint a festészetet vagy a szobrászatot.
A vacsoraparti egy erőteljes és masszív műalkotás, amely tiszteleg a nők előtt, ünnepli őket, a szexualitásukat és történelmi jelentőségüket. A mű a Brooklyn Múzeumban tekinthető meg.
5. Mary Beth Edelson kollázsa: Néhány kortárs amerikai művésznő/ Utolsó vacsora
A feminista művészet következő ikonikus alkotása Mary Beth Edelson Néhány kortárs amerikai művésznő/ Utolsó vacsora (Some Living American Women Artists/Last Supper) című műve. Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című művére reflektálva, Edelson saját verziójában Jézus Krisztus és az apostolok arcát női művészek arcára cserélte. Krisztus arca helyett Georgia O’Keeffe arcát látjuk. O’Keeffe-en kívül Edelson olyan művészeket is megjelenített, mint Agnes Martin, Helen Frankenthaler, Lee Krasner, Alma Thomas és Yoko Ono. A fekete-fehér képek alá a művésznő odaírta a személyek nevét. Akárcsak Judy Chicago A vacsoraparti című művében, Edelson az, aki megadja a nőknek a megérdemelt „helyüket az asztalnál”. A fő kép körül több női művészről készült fotó található, mindegyik meg van számozva és névvel van ellátva.
Edelson más festményeket is felhasznált művészi beavatkozásaihoz: Ingre A törökfürdő c. festményét és Rembrandt híres művét, Dr. Tulp anatómiáját. A feminista szempontok még a műveinek címében is jelen vannak. Rembrandt csoportképének Edelson által készített változata például a Patriarchátus halála / A.I.R. Anatómialecke (Death of Patriarchy / A.I.R. Anatomy Lesson) címet viseli. Azáltal, hogy Edelson olyan híres műalkotásokat tesz magáévá, mint Az utolsó vacsora, megkérdőjelezi a nők helyzetét mind a művészettörténetben, mind az egyházban.
6. Martha Rosler videója: A konyha szemiotikája
Martha Rosler amerikai művész. Különböző módon alkot: fotómontázs, installáció, videó, performansz, szobrászat és digitális művészet. Műveinek fő témái a háború és a nemek közötti egyenlőség.
Híres darabja, A konyha szemiotikája (Semiotics of the Kitchen) egy 6 perces videó-performansz, amely főzőműsorokat szatirizál. A darab azt vizsgálja, hogyan ábrázolja a televízió a nemeket.
A videóban Rosler kötényt vesz fel – háziasszonyokat imitálva, és ábécé sorrendben felsorolja a különböző konyhai eszközöket. Miközben megnevezi a tárgyakat, Rosler teátrálisan és agresszíven viselkedik a kamera előtt. A művész paródiát csinál a „konyhából”, amelyet jellemzően női térnek tekintünk. Rosler tehát a paródiát használja a nemek szerinti térfelosztás gondolatának dekonstruálására. A mű Julia Childra, a The French Chef (A francia séf) című főzőműsoráról híres televíziós személyiségre is utal. A derűs és vidám Child helyett Rosler, videójában komoly és dühös.
Rosler a Szép ház (Hazavinni a háborút) / House Beautiful (Bringing the War Home) című sorozat híres fotómontázsaiban a nemi szerepek, az otthoni terek és a politika kérdéseivel is foglalkozik.
7. A jugoszláv feminista művészet Sanja Iveković Papírnők című művében
(ITT és ITT megtekinthetők)
Sanja Iveković 1949-ben született horvát művésznő. Iveković tagja volt a fiatal jugoszláv művészek New Art Practice (Új művészeti gyakorlat) nevű csoportjának, amely az 1968-as diáktüntetés után jött létre. Alkotásaiban Iveković gyakran foglalkozik feminista kérdésekkel, a nemek közötti különbségekkel és a nők médiareprezentációjával.
Az 1976-77-es Papírnők (Paper Women) című sorozatában Iveković különböző, gyönyörű nőket ábrázoló magazinhirdetéseket használt fel. A hirdetések Iveković-féle változatában a nők képei szét vannak tépve, meg vannak vágva és meg vannak karcolva. A művésznő a szépséget nyugtalanító fogalomként jeleníti meg, amelyben fájdalom és agresszió rejlik.
Feminista nézetei megfigyelhetőek az Édes erőszak (Sweet Violence) vagy a Napló (Diary) című műveiben is. A Napló nevezetű sorozat képeinek egyik oldalán kisminkelt nők vannak, míg a másik oldalon használt papírzsebkendők és vattakorongok. A jobb oldali piszkos, eldobható tárgyak azt szemléltetik, hogy a szépségideálokat bizonyos termékek használatával próbáljuk elérni/fenntartani.
Sok más feminista művészhez hasonlóan Iveković is rámutat arra, hogy a női szépségre vonatkozó sztereotip ideálok korlátozónak és agresszívnek is hathatnak. Iveković nézőpontjából a média végső soron erőszakos a nőkkel szemben. Ezt a fájdalmat és erőszakot ábrázolja az eredeti magazinképek felhasználásával.
Forrás: ITT
