A feminista művészet az 1970-es évek elején jelent meg. A női művészek másképp közelítették meg az alkotást: a művészeten keresztül harcoltak a nők elnyomása ellen.
Az 1970-es években számos művészettörténésznő szervezett feminista kiállításokat. Közéjük tartozott Linda Nochlin, aki 1976-ban Women Artists 1550–1950 (Női művészek 1550–1950) néven rendezett kiállítást a Los Angeles Megyei Művészeti Múzeumban. Az ilyen típusú kiállítások rámutattak a művészettörténet női művészeivel kapcsolatos ismeretek hiányára és a múzeumi gyűjtemények többségéből való kirekesztettségükre. Ebben az időben kezdett kialakulni a feminista művészetelmélet mint gyakorlat. A feminista művészek különböző stratégiákat alkalmaztak, hogy kérdéseket tegyenek fel a nők politikai, társadalmi és kulturális helyzetéről a társadalomban. Ha megnézzük Cindy Sherman, Barbara Kruger vagy Judy Chicago művészetét, akkor nem egy bizonyos stílus jellemzi a feminista művészetet, hanem egy sokszínű művészi megközelítés.
1. Cindy Sherman és az Untitled Film Stills című fekete-fehér fotósorozata
Cindy Sherman 1954-ben született híres amerikai művésznő. Műveinek többsége portrékból áll, amelyeken általában egy-egy karaktert testesít meg. Az Untitled Film Stills című, fekete-fehér fotókból álló, széles körben dicsért sorozata a hetvenes évek végén készült. Ebben a sorozatban Sherman az 1950-es és 60-as évekbeli filmek fiktív szereplőinek bőrébe bújva pózol. A sorozat számos fotója úgy néz ki, mintha filmjelenetekből készült állóképek lennének. Olyan benyomást keltenek, mintha a következő pillanatban valami kellemetlen vagy ijesztő dolog történne.
Cindy Sherman fotósorozatának és általában a feminista művészetnek a megértéséhez meg kell néznünk Laura Mulvey a férfi tekintetről szóló alapművét. Az 1975-ös A vizuális élvezet és az elbeszélő film (Visual Pleasure and Narrative Cinema) című esszéjében Mulvey azt elemezte, hogyan néz a kamera a nőkre a hollywoodi filmekben. Ezt férfi tekintetnek nevezte – ez egy olyan tekintet, amely tárgyiasítja a nőket. A férfi tekintet révén a női karaktereket fetisizálják és passzívnak ábrázolják.
Cindy Sherman tehát azokat a sztereotip női karaktereket szemlélteti, amelyeket Hollywood láttatni akar velünk. A művésznő az 1950-es évek nőiességét álarcosbálként mutatja be. Feminista művészetének megalkotásakor Sherman sminket, parókákat, kellékeket, pózokat és arckifejezéseket használ, hogy megmutassa, amit a mozivásznon látunk, az egy képzelmény. Bár Sherman saját magát alkalmazza modellként, a fotók nem feltétlenül önarcképek, mivel a művésznő egy elképzelt karakterként pózol.
2. Guerilla Girls: A nőknek meztelennek kell lenniük, hogy bejuthassanak a Met. Múzeumba?
A Guerilla Girls (gerillalányok) egy feminista aktivista művészi csoport, amely számos névtelen tagból áll. Feminista alkotásaik plakátokra és hirdetőtáblákra hasonlítanak, rajtuk keresztül fontos politikai üzeneteket közvetítenek. A gerillalányok célja, hogy a szövegek és szlogenek egyszerű, de hatásos megjelenésével rámutassanak, hogy a nőket hogyan diszkriminálják a művészvilágban. Felhívják a figyelmet arra, hogy a képzőművészetben a női és a színes bőrű művészek alulreprezentáltak.
Az 1989-es A nőknek meztelennek kell lenniük, hogy bejuthassanak a Met. Múzeumba? c. művükben a gerillalányok rámutattak a Metropolitan Művészeti Múzeumban bemutatott női művészek alkotásainak és az ott látható festményeken szereplő női aktok számának óriási különbségére. A mű Jean-Auguste-Dominique Ingres francia neoklasszikus festő La Grande Odalisque című festményének módosított változatát ábrázolja. Odalisque fejét egy gorillamaszkra cserélték.
A művet eredetileg a New York City Public Art Fund számára készítették, de a szervezet később elutasította. Hogy az alkotásukat minél többen láthassák, a gerillalányok reklámfelületeket béreltek a New York-i buszokon. Feminista műveik célja, hogy felhívják a figyelmet a nemek közötti egyenlőtlenségekre a különböző kreatív iparágakban.
3. Barbara Kruger: Cím nélküli (Kicsi a világ, de nem akkor, ha neked kell takarítanod)
Barbara Kruger szintén egy olyan művész, aki szlogeneket használ feminista műveiben. A fogyasztói kultúra és a tömegmédia által inspirált művésznő dekódolja a különböző csatornákon keresztül folyamatosan érkező üzeneteket. Kruger képszövegein keresztül azt a kérdést teszi fel, hogy ki hozza létre a viselkedés, az elnyomás, a kultúra és az identitás kódjait.
Néhány szlogenje olyan, mintha parancs lenne. Szinte azt az érzést keltik, mintha egy nagyhatalmú ember mondaná meg nekünk, hogyan viselkedjünk vagy ne viselkedjünk. Kruger azt mondta, hogy hisz azokban a képekben és szavakban, amelyek „képesek megmondani, hogy kik vagyunk és kik nem, kik lehetünk és kik nem lehetünk soha”.
Kruger, művészetében a patriarchális nyelvre és képekre mutat rá. Kifejezetten feminista művei, mint A tested egy csatatér (Your body is a battleground) vagy A tekinteted megüti az arcom oldalát (Your gaze hits the side of my face), azt mutatják, hogy a nők átveszik a testükhöz való jogokat.
A Kicsi a világ, de nem akkor, ha neked kell takarítanod (It’s a small world but not if you have to clean it) című művében Kruger a háború utáni Amerika külvárosi életmódjával foglalkozik. Betty Friedan a The Feminine Mystique (A női misztikum) című könyvében írt az amerikai háziasszonyok gondjairól és „a megnevezhetetlen problémáról”. A házimunka többségét mai napig a nők végzik, így Kruger alkotása nemcsak a múltat, hanem a mai társadalmat vizsgálva is releváns.
folytatjuk…
Forrás: ITT
